önvezető autó

Most kommunikálni tanítja a Ford az önvezető autókat

2019.02.13.

Ma még elég, ha az autós egy bólintással vagy egy intéssel jelzi a gyalogosnak vagy a kerékpárosnak, hogy átmehet előtte az úton. De mi lesz, ha megjelennek a forgalomban az önvezető járművek, amelyek volánjánál nem ül majd ember, aki a megszokott módon kommunikálhatna velük?

A Ford egy olyan ötletet tesztelt, amelyben fényjelzések mutatják, mit csinál éppen a jármű, és mi lesz a következő lépése. Mindez fontos része a vállalat kutatásának, aminek célja egy kommunikációs interfész kifejlesztése, hogy segítségével az önvezető járművek egyszerűen és érthetően kommunikálhassanak a közlekedés többi résztvevőjével.

Hogy a teszt a lehető legvalósabbnak és legtermészetesebbnek tűnjön, a vállalat elkészített egy “autóülés-álruhát”, és beépítette azt egy Transit Connect kisáruszállítóba. Mivel a vezető így szinte láthatatlan, a jármű első pillantásra tényleg önvezetőnek tűnik, ezért a külső szemlélők leginkább a szélvédő fölé szerelt fényhíd jelzéseire figyeltek, ami fehér, lila és türkiz színű fényekkel mutatta, hogy az autó éppen elindulni készül, vagy hogy megadja az elsőbbséget.

A tudomány sokszor vicces: ülésnek álcázott sofőr a Ford kutatásában

“Nagyon fontos, hogy az emberek megbízhassanak az önvezető járművekben, ennek kulcsa pedig az egységes vizuális kommunikáció kidolgozása. Éppen ezért egy munkatársunkat ‘emberi autóülésnek’ álcáztuk, mert ez volt a legjobb és a leghatékonyabb módszer arra, hogy veszély nélkül mérjük fel, honnan kell kiindulnunk az ember és a gép közötti kommunikáció kutatásához,” mondta Thorsten Warwel, a Ford Európa fénytechnikai részlegének igazgatója.

A német Chemnitzi Műszaki Egyetemen elvégzett teszt eredményeit kiegészítették egy korábbi, Amerikában elvégzett kísérlet tapasztalataival is. A kutatók az akkor használt fehér fény mellett most két másik szín hatékonyságát is megvizsgálták, és a korábban a szélvédő felső peremén elhelyezett fényhidat most az autó tetejére szerelték. Mindemellett az autó már jóval nagyobb, akár 500 méteres távolságból is képes volt fényjelekkel kommunikálni, ha az adott helyzetben erre volt szükség.

A felmérés során megfigyelt 173 ember 60 százaléka tényleg önvezető autónak hitte a Transit Connectet. Emellett további 1600 ember reakcióit is felmérték, és ennek alapján kiderült, hogy a türkiz szín hasznosabb a kommunikációhoz, mint az eddig használt fehér és a most kipróbált lila – főleg mivel ez utóbbit könnyű összetéveszteni a piros színnel. A teszt megmutatta, hogy az emberek jól megértik és elfogadják a fényjelzéseket, ez pedig jó kiindulási pont a kutatók számára a vizuális nyelv továbbfejlesztéséhez.

Fényjelzéssel üzen az autó

“A szemkontaktus tényleg fontos, de a tanulmányból kiderült, hogy az első és legfontosabb dolog, amire a közlekedők figyelnek az az, hogy mit csinál a jármű. A következő lépés annak kidolgozása lesz, hogyan alakíthatjuk a fényjelzéseket egyértelműbbé és ösztönösen felismerhetővé mindenki számára,” magyarázta el Dr. Matthias Beggiato, az egyetem pszichológia tanszékének vezetője. Az egyetem együttműködik a Forddal az “InMotion” projektben, amit Németország Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Minisztériuma hívott életre 1 millió eurós támogatással a Közúti Közlekedés Automatizálása és Konnektivitása című kutatási program részeként.

A Ford célkitűzése, hogy 2021-re (elsőként az észak-amerikai piacon) bemutathasson egy kifejezetten önvezetésre tervezett járművet, ezért a vállalat számára fontos, hogy az emberek megbízzanak az ilyen autókban. Ennek kulcsfontosságú eleme a közlekedési kommunikációt egyértelmű keretekbe foglaló iparági szabvány kialakítása. Ennek érdekében a Ford több szervezettel is együttműködik (például az ISO Nemzetközi Szabványügyi Szervezettel és az Autóipari Mérnökök Közösségével), és más autóipari és technológiai vállalat részvételét is örömmel fogadja a szabvány megalkotásában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....