pályázatírás

Most megújulóval újulhat!

2017.03.29.

A kormány legnagyobb részt gazdasági társaságoknak írja ki a felhívásokat, azonban a tavasz eleje két olyan hitelterméket is hozott magával, amely keretein belül magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek igényelhetnek támogatást lakóépületeik energiahatékonyabbá tételére. 

Elmondható, hogy országos pályázati felhívásról beszélhetünk, hiszen a „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” mind a konvergencia régióban, mind pedig a közép-magyarországi régióban is elérhetővé válik 2017. április 24-től. Cél, hogy a lakossági szektor épületenergetikai beruházásaihoz szükséges forrást rendelkezésre bocsássák, ezáltal is növeljék a lakóépületek energiahatékonyságát, valamint a lakóépületekhez kapcsolódó megújuló energiaforrás alkalmazását. Mindehhez, a konvergencia régióban több mint 105 milliárd, a közép-magyarországi régióban pedig több mint 9 milliárd forintot különítettek el erre a célra.

Kölcsönfelvevő lehet:

-          természetes személy (aki magyar állampolgár, vagy legalább egy éve magyarországi állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező más tagállam állampolgára, és korszerűsítésre szánt ingatlan (rész)tulajdonosa);

-          társasház; és

-          lakásszövetkezet.

A felvett kölcsönt számos tevékenységre lehet felhasználni. Így például napelemes és napkollektoros rendszerek telepítésére, fűtési- és/vagy használati melegvizes rendszerek korszerűsítésére, hőszigetelésre, az épületek nyári hő védelmének javítására, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére, meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására, hő visszanyerő, valamint hűtési rendszerek kiépítésére.

Természetes személyként minimum 500 ezer, maximum 10 millió forint vehető fel. Amennyiben a kölcsönfelvevő társasház, vagy lakásszövetkezet, akkor társasházi és lakásszövetkezeti lakásonként minimum 500 ezer, maximum 7 millió forint vehető igénybe. A kölcsön már 10% önerőtől felvehető, a kamat pedig 0%! 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..