EKÁER

A nagy fuvarozók egyszerűbben jutnak ekáer-számhoz

2015.03.17.

– Egyszerűbben jutnak ekáer-számhoz áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű fuvarozók, valamint az egyetemes postai szolgáltatók: mindössze három adat megadásával igényelhetik ezt az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer).

A nemzetgazdasági miniszter februári rendelete szerint az a közúti fuvarozó cég, amelynek a két évvel korábbi mérlegében az éves nettó árbevétel az 50 milliárd forintot elérte – a saját termelésű készlet értékesítéséből származó nettó árbevétele pedig legalább 40 milliárd forint volt – egyszerűsített módon kérhet ekáer-számot.


Ugyanez a szabály vonatkozik – árbevételi limit nélkül – az egyetemes postai szolgáltatóra. Az egyszerűsítés azt jelenti, hogy mindössze három adatot kell megadni az adóhatóság részére, az általánosan megkövetelt 21 adat helyett. Az egyszerűsített kérelemhez a következő adatok szükségesek: a feladó, a címzett neve és adószáma, továbbá a fuvarozáshoz használt jármű rendszáma.

Szintén április első napjától hatályos a törvénynek az a szabálya, hogy ha a feladó és a címzett is belföldi, és a nem kockázatos terméket a címzett maga fuvarozza vagy fuvaroztatja, akkor az ekáer-számot is a címzett kéri meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....