elektronikus díjfizetés

Nagyon bejött az e-útdíj

2018.04.25.

A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti járművekre érvényes HU-GO e-útdíj rendszer bevétele dinamikusan nőtt, az év közben megemelt költségvetési elvárást is felülteljesítette bruttó 4,7 milliárd forinttal tavaly.

A növekedés oka a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése, valamint a fizetős útszakaszok körének bővülése - jelezte Bartal Tamás. Hozzátette: Magyarország tranzit ország, ezért fontos, hogy az átutazók arányos részt vállaljanak a hazai úthálózat fenntartási és fejlesztési költségeiből.

Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója elmondta: a 2013. július 1-jén bevezetett HU-GO rendszerben jelenleg 91 ezer ügyfelet tartanak nyilván, csaknem 20 százalékkal többet az egy évvel ezelőttinél, a regisztrált gépjárművek száma egy év alatt 280 ezerről mintegy 338 ezerre nőtt.

A részletekről hamarosan külön cikkben számolunk be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....