biztosítás

Napi egy kávé áráért a munkában is biztonságban

2015.10.27.

Egyre több baleset történik munka közben: a KSH adatai alapján az elmúlt két évben itthon 15%-kal emelkedett a munkahelyi balesetek száma. Kevesen gondolnák azonban, hogy egy irodai lábujjtörés után is több százezer forintot fizethet a biztosító. A balesetekben a stressz is közrejátszhat, ezért fontos a bizalomépítés, amiben a megfelelő, személyre szabott biztosítások is segíthetnek.

Egy amerikai kutatóintézet szerint a munka során bekövetkezett káresetek legnagyobb része túlterhelésből, cipekedésből fakad. A második leggyakoribb probléma az egyszerű megbotlás, ami esetében még emelet vagy lépcső sem játszik közre. Igaz, magasból is sokan esnek le, ez a rangsorban a negyedik helyen szerepel. A tárgyakkal, felszerelésekkel történő összeütközés került fel még a dobogóra, ez a harmadik leggyakoribb oka a munkahelyi baleseteknek.
 
A KSH kutatása alapján 2012-ben itthon 17 164-en szenvedtek balesetet a munkahelyükön, ugyanez a szám 2014-ben már 19 787-re emelkedett. A Generali szakértői szerint a káresetek számának növekedésével párhuzamosan egyre fontosabbá válik a munkáltatói balesetbiztosítás, hiszen napi pár száz forintért, azaz mindössze egy csésze kávé áráért cserébe már széleskörűen biztonságban tudhatják a vállalkozások a kollégáikat. Munka közben ugyanis bárkivel megeshetnek balesetek, de kevesen gondolnák, hogy egy egyszerű lábujjtörés után akár több mint 700 000 Ft-ot is téríthet a biztosító.
 
Úgy tűnik, a hasonló problémák a világsztárokat sem kímélik, akiknek az utóbbi időben is bőven kijutott a bajból – derül ki a listából, amit a Generali készített az elmúlt hónapok legmeglepőbb munkabaleseteiről.
 
De mit tehetünk a hétköznapokban alkalmazottaink biztonságáért? „Ebben a bizalomhiányos környezetben kitűnő döntés lehet egy cégvezető részéről, ha gondoskodik munkavállalóiról. Sajnos a Generali adatai is azt támasztják alá, hogy egyre több munkahelyi baleset történik. A munkáltatói kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás nemcsak abban segíthet, hogy a kollégák hamarabb felépüljenek, hanem béren kívüli juttatásként növelheti a vállalat iránti elkötelezettséget is. Az elérhető konstrukciók pedig igyekeznek az egyéni igényeket is kielégíteni” – mondja Schaub Erika, a Generali személybiztosítási igazgatója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....