motorsport

National Trophy 600 – elégedett Gyutai Adriánnal olasz főmérnöke

2016.03.28.

Mindenki számára pozitívan zárult olasz bajnokság National Trophy 600 kategóriájában versenyző és a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is debütáló Gyutai Adrián háromnapos hivatalos tesztje Misanóban. A Korda Racing színeiben versenyző 25 éves paksi motoros hamar megtalálta az összhangot új motorjával és csapatával, sőt, idei olasz főmérnöke, Carlo Corradini úgy véli, a megbeszélt felkészülési program alkalmas arra, hogy Adrián valóra válthassa álmait.

Eddigi pályafutása legkeményebb felkészülésének utolsó harmadát kezdte meg Gyutai Adrián, amelynek első állomása a CIV National Trophy 600 kategória hivatalos misanói tesztje volt. Itt nemcsak új motorjával – Honda CBR 600 –, hanem új szerelőivel, főmérnökével is most dolgozott először. A Korda Racing versenyzője idén szeretné megnyerni a 43 fős kategória bajnoki címét, és ehhez az elmúlt hétvégén meg is tette az első lépéseket.


A háromnapos gyakorláson összesen tíz alkalommal gurult pályára, megtett majdnem száz kört, ám ami a legfontosabb, mind köridőben, mind pedig végsebességben ott volt a legjobb tíz pilóta között. Főmérnöke, Carlo Corradini – aki a Superbike világbajnokság királykategóriájában jelenleg 33 ponttal a 7. helyen álló, BMW-vel szereplő Jordi Torres egyik főszerelője is egyben – nagyon elégedett volt Adrián hozzáállásával, teljesítményével.

- Nagyon fontos volt mindannyiunk számára ez a három nap, hiszen ezzel megkezdődött számunkra a közös munka Adriánnal. Rengeteg kört tudott megtenni, és ez idő alatt rengeteg adatot nyertünk, ami később a hasznunkra lesz a bajnokság alatt. Külön öröm számomra, hogy Adrián már az első nap, amikor a helyes vezetési pozíció megtalálására helyeztük a hangsúlyt, tökéletesen ráérzett új motorjára, és már kifejezetten jó köridőkre volt képes. A futóműért felelős Bitubo és az abroncsokat szállító Dunlop szakembereivel is elkezdtük az új gumikhoz való alapbeállítások csiszolását, hiszen mi eddig ezzel a márkával sosem dolgoztunk eddig, de a teszt végére már optimális tempót értünk el a Pirellihez képest is – mondta Carlo Corradini.


- Adrián jól teljesített, külön öröm a számomra, hogy nagyon érzékeny a motor beállításainak változtatására, így megkönnyíti észrevételeivel a mi munkánkat is. Noha már most is jó időkre volt képes, a közös munka elején tartunk, még tökéletesen meg kell találnia a helyét a motoron és a csapatban is ahhoz, hogy kihozzuk magunkból és belőle a maximumot. A most szerzett adatok alapján készítjük fel a motorját a következő tesztre, ahol már telemetria is segíti majd a minél jobb és eredményesebb munkát, majd szintén gyakorlás jelleggel elindulunk szabadkártyával a Copa Italia idénynyitó versenyén Vallelungában, amit főpróbának szánunk – beszélt a közeli jövőről a főmérnök.

– Optimális felkészülés lesz a május közepén, éppen Vallelungában kezdődő CIV – National Trophy 600-as bajnokságra. A közösen eltöltött három nap, és az azóta lefolytatott beszélgetések alapján egyértelműen kijelenthető, Adrián képes lesz már a legelejétől a lehető legjobb eredmény elérésére. Mi pedig mindenben maximálisan segítjük, hisz a célunk közös: év végén bajnoki címet ünnepelni” – fogalmazott Carlo Corradini.


Gyutai Adrián versenynaptára - Olasz Bajnokság (CIV) National Trophy 600

2016. 04. 09-10. Teszt Vallelunga

2016. 04. 23-24. Copa Italia verseny Vallelunga

2016. 05. 14-15. Vallelunga

2016. 07. 01-03. Mugello

2016. 07. 29-31. Misano

2016. 09. 02-04. Imola

2016. 10. 07-09. Mugello

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.03.18
Cenk Alparslan Törökországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.03.18
Jelentősen túllépte a sebességhatárt egy BMW-s, akiről Békéscsaba belvárosában készített felvételt....
2019.03.18
A TOYOTA GAZOO Racing kettős győzelemmel zárta az 1000 mérföldes Sebring futamot, ezzel tovább....
2019.03.18
- Vége a téli útüzemeltetési időszaknak a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, így a következő....
2019.03.18
- A nemzetközi sajtó a Mercedes további meneteléséről és a Ferrari gyenge szezonrajtjáról írt a....
2019.03.18
Az év második felében egy újabb Audi gyártása kezdődik meg Győrben. Az autó úgynevezett SUV, azaz....
2019.03.18
- A három autógyár vállalati kultúrájának kölcsönös tiszteletben tartásával törekszik a kooperáció....
2019.03.18
- A 2007-ben Európa-bajnok Győrfi Alen 13. lett a világ egyik leghíresebb hosszú távú....
2019.03.18
- A Volkswagen konszern tíz év leforgása alatt 22 millió elektromos autót készül értékesíteni, hét....
2019.03.18
- Az amerikai közlekedési tárca vizsgálatot rendelt el vasárnap a szövetségi légügyi hatóságnál (....