közlekedik a család

Ne legyél áldozat

2017.04.04.

Napi szinten találkozhatunk közúti balesetekkel a hírekben, cikkekben, de valójában nincs rálátásunk arra, hogy hazánkban milyen körülmények között és mennyi ilyen szerencsétlenség következik be, van-e esetleg trend a változások mögött. Fontos tisztában lenni ezekkel, hogy még inkább elkerülhessük a hasonló szituációkat a jövőben.

A közlekedési balesetek túlnyomó többsége a közutakon következik be. 1990 és 2015 között az összes szerencsétlenség 93%-a történt közúton, a maradék vasúton és vízi személysérülés keretében. Az előbbiek közül is a gyalogos elütés a legtipikusabb forma. Az év elején általában magasabbak ezeknek az eseteknek a száma az utak síkossága, illetve a korlátozott látási viszonyok miatt.

Csak idén kicsivel több, mint két hónap alatt 17 halálos kimenetelő gyalogos gázolás történt az ország területén, ezek közül 11 áldozat 17 éven aluli gyermek volt. Általánosságban igaz, hogy az elütések nagy része a járművezetők hibájára, ezen belül is jellemzően a (relatív) gyorshajtásra vezethető vissza. A gyalogosok mindösszesen a baleset egyharmadáért felelősek. Az ittasság pedig hatványozottan növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát (az ábrán látható, hogy milyen arányban okozták az egyes tényezők a baleseteket ittasan 2000 és 2015 között, forrás: KSH). T10_5-170.JPG

Miután a felelősség a közlekedőé, a következtetés egyértelmű: szabálykövető magatartással nagyságrenddel csökkenthető lenne a közúti közlekedési balesetek előfordulása.

A statisztika egyik oldalról bíztató képet mutat, ugyanis az autók száma 1990 és 2015 között több mint 50%-al nőtt Magyarországon, (1990-ben 2 401 949 db,  2015-ben pedig 3 778 002 db gépjármű volt bejegyezve), ezzel szemben a 25 éves ciklus végére a közúti balesetben meghalt személyek száma negyedére, azaz 644-re csökkent 2015-re az 1990-es 2 432 főhöz képest. Továbbá az is aggodalomra ad okot, hogy noha a halálos balesetek száma folyamatosan csökkent 1990 és 2015 között, a súlyos és könnyű sérüléseket illetően ismét növekedés indult el az utóbbi években. Ennek az alakulását mutatja a következő ábra is. (Forrás KSH)

baleset kimenetele.JPG

A legcélravezetőbb, ha saját szabálykövető magatartásunkon kívül gyermekeinknek is megfelelő oktatást adunk arra vonatkozóan, miért és hogyan kell eljárnia utazás közben, így nagyban csökkenthetjük a szerencsétlenségek bekövetkezésének valószínűségét. Emlékszünk még? Az idei gyalogos gázolások halálos áldozatainak közel kétharmada 17 éven aluli gyermek volt!

A legalapvetőbb baleset-megelőzési jó tanácsok között szerepel, hogy mindig „az út és látási viszonyoknak megfelelően” kell közlekedni! Télen a korlátozott látási viszonyok, az utak síkossága és a gyalogosok lassabb tempója is nehezíti a körülményeket, tavasszal a közutak forgalma fokozódik (elsősorban a kerékpáros és gyalogos utasoké), a hosszú tél után a vezetők „felélednek”, lendületesebben közlekednek annak ellenére, hogy az időjárás változékonysága miatt kiszámíthatatlan sokszor a menetstabilitás, illetve sokszor pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják a látási viszonyokat. A nyári időszakban természetesen a nagy kánikulára kell kiemelten ügyelni, ami közlekedésbiztonsági szempontból speciális kockázatokat rejt. Ebből fakadóan koncentrációs nehézségek léphetnek fel a járművezetőknél és gyalogosoknál is: ingerlékenyebbek, fáradtabbak lesznek. Ősszel, az iskolakezdés miatt pedig érdemes a tanintézetek környékét lassabban megközelíteni, illetve általánosságban az esetleges ködös, esős időjárásra, illetve a reggeli fagyokra sem árt kiemelten ügyelni.

Úgy gondolod, biztonságosan közlekedsz? Kipróbálnád tudásodat, amivel most egy vadonatúj autót nyerhetsz? Jelentkezz a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedőre, és kövesd figyelemmel felkészítő cikksorozatunkat! Jó utat és balesetmentes közlekedést kívánunk!

(képek forrása: KTI.hu, carloanschoice.com.au)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....