orosz autópiac

Négy év alatt 66 százalékkal nőtt az új autók ára Oroszországban

2019.01.10.

Az orosz hivatalos inflációs- és árösszehasonlító statisztikák szerint 2014. szeptembere és 2018. novembere között az új autók árai átlagosan 66% -kal növekedtek az országban – írja az orosz  Rusautonews autós szakportál.

Az autós portál kimutatásai szerint az elmúlt négy évben az autóárak emelkedése gyakorlatilag ellensúlyozta a rubel árfolyamának romlását a világ valutáival szemben. Azaz a trend nem az oroszországi inflációt, hanem a nemzetközi valuták mozgását követte.

Az árak leggyorsabban 2014 végén és 2015 elején nőttek, amikor a rubel árfolyama meredeken zuhanni kezdet. Erőteljes áremelkedés volt tapasztalható 2016 és 2017 első félévében is. Az új autók ára az idei évben is jelentősen megugrott, és ez a trend mind a mai napig tart.

 

A folyamat azért is figyelemre méltó, mert eközben az orosz gazdaság és a rubel árfolyama is stabilizálódott, illetve más fontos indikátorok is a konszolidáció jeleit mutatták. Sőt, 2015 és 2016 nyarán az autóárak még csökkentek is – igaz, minimális mértékben. A mérséklődés azonban csak nagyon rövid ideig tartott, hogy aztán az említett két év további hónapjaiban ismét meglóduljanak az árak. A folyamat jelenleg is tart, és nincs jele annak, hogy leállna az új autók árának növekedése.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....