autópálya

Negyvennel a sztrádán – balesetet előztek meg a rendőrök

2020.01.14.

Egy idős férfi az M1-es autópályán, Tatabánya térségében 30-40 km/h sebességgel közlekedett a belső sávban – írta a police.hu.

A rendőrségre 2020. január 13-án 17 óra 44 perckor érkezett a bejelentés, hogy az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon a belső forgalmi sávban 30-40 km/h sebességgel közlekedik egy személygépkocsi, ami mögött már több kilométeres torlódás alakult ki. A Forgalomellenőrző Alosztály járőrei az említett jármű után mentek, amelynek az úttartása bizonytalan volt, azonban a sofőr a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva tovább közlekedett. Ekkor a rendőrök a személygépkocsi elé hajtottak, és lassítva megállásra kényszerítették.

A járművet egy idős szlovák férfi vezette, aki zavart állapotban volt, térben és időben tájékozódni nem tudott, elmondása szerint Pozsonyba akart menni. Az egyenruhások a járművet az egyik pihenőbe kivezették, és a 79 éves bácsihoz mentőt hívtak, akit kórházba szállítottak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....