Ferrari 812 Superfast

Nem lassít a Ferrari

2019.08.19.

Maranellóban közzétették 2019 második negyedévének értékesítési adatit. Ezek szerint a Ferrari száguld – az autópiacon is. Ráadásul az év vége előtt két új modell is érkezik – írja az alvolante.it olasz autós szakportál.

NINCS FÉKEZÉS

Ellentétben sok autógyártóval, akiket a piac arra kényszerített, hogy felülvizsgálják 2019-es bevételi terveiket, a Ferrari továbbra is szélben tartja a vitorláját. A 2019. április-június közötti időszak rendkívül pozitív mérleget mutat. A maranellói cég a második negyedévben 984 millió eurós bevételt ért el, ami 78 millióval több (+8,6%), mint tavaly ugyanebben az időszakban.

BEIGAZOLÓDTAK AZ ELŐREJELZÉSEK

A három hónap alatt 2671 új Ferrari került forgalomba. Ez alapvetően a V8 motorral felszerelt autóknak köszönhető, amelyekből 12,3 százalékkal többet adtak el, mint tavaly ilyenkor. A 12 hengeresekből minimálisan ugyan, de kevesebb fogyott. Az elmúlt negyedévben az európai szállítások 11,4% -kal növekedtek, de a valódi "boom" Ázsiában történt. A Kínát, Hongkongot és Tajvant magában foglaló földrajzi térségben az értékesítés 63,3 (!!!) százalékkal ugrott meg. Ezen adatok fényében a Ferrari meg van győződve arról, hogy teljesülnek az év elején kiadott előrejelzések, amelyek legalább 3,5 milliárd eurós bevétellel számoltak.

KÉT ÚJDONSÁG ÉRKEZIK 

A pénzügyi mérleg bemutatásával egyidejűleg Maranellóban bejelentették, hogy az év vége előtt két új modellel bővül a Ferrari-család. Az egyik a világ egyik leggyorsabb kabriójának, a Ferrari Portofinónak a coupé változata, a másik pedig a nyitható tetős 812 Superfast lesz. A bemutatóra várhatóan a szeptember 21–22, illetve 28–29-re tervezett Universo Ferrari rendezvényen kerül sor Maranellóban. Ez alkalomból először nyitják meg a nagyközönség előtt a Ferrari külön bejáratú teszt- és vesenypályáját Fioranóban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.09.22
Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2019.09.22
KLEMENT kétkerekű-koncepciójával a ŠKODA  a friedrichshafeni (Németország) EUROBIKE nemzetközi....
2019.09.22
E heti rajzunk készítője T-boy. Rajzának címe: Evolúció.  ..
2019.09.22
Kínában az elektromos töltőállomások száma 1 millió fölé emelkedett. Hivatalos kínai adatok szerint....
2019.09.22
Az őszi hónapokban sok baleset azért történik, mert megváltozott az időjárás, mostohábbak a....
2019.09.22
Kisláng külterületén haladt autójával az a 29 éves férfi, aki egy kanyarhoz érve áttért a szemközti....
2019.09.22
Autózni kell: így hangzik a 20-21. század egyik kulcsmondata, de nem mindegy, hogy milyen áron,....
2019.09.22
Egyre fontosabbá válik az, hogy ember vezette expedíció induljon a Marsra, mivel az űrszondák....
2019.09.22
Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés....
2019.09.22
Sebastian Vettel jövőjét újra és újra megkérdőjelezik a szakértők. Hol úgy látják, új csapattársa,....