Renault-Nissan Szövetség

Nem talált szabálytalanságot Carlos Ghosn javadalmazásában a Renault

2018.12.14.

- Nem talált szabálytalanságokat Carlos Ghosn elnök-vezérigazgató javadalmazásában a felügyelőbizottság megbízásából a Renault autógyárnál elvégzett belső ellenőrzés - jelentette be az autóipari konszern.

A japán hatóságok a japán értékpapír-felügyeletnek a Nissan által 2015 óta benyújtott jelentéseiben személyes jövedelmének valótlan szerepeltetése miatt emeltek vádat a hét elején a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködés három héttel ezelőtt letartóztatott első embere ellen. A Nissan minden posztjáról felmentette Carlos Ghosnt a letartóztatást követően és ugyanígy járt el a Mitsubishi autógyár is.

A Renault felügyelőbizottsága viszont közvetlenül a letartóztatást követően megerősítette posztján a "feladatának ellátásában átmenetileg akadályoztatott" vezérigazgatót és teljes hatáskörű helyettest nevezett ki "jogi ügyei tisztázásának" idejére. A csütörtöki közlemény szerint 2015 és 2018 között a cégvezér javadalmazása mindenben megfelelt "a vonatkozó jogszabályoknak" és az iparágban elfogadottnak tekintett alapelveknek egyaránt.

A Renault közleménye megemlíti, hogy a felügyelőbizottság "a helyzet értékelésének a folytatására és az új fejlemények azonnali jelzésére" kérte fel a cég jogászait a Nissan által biztosított információk alapján. A közlemény kiemeli, hogy a felügyelőbizottság értékelése szerint "egyelőre nem állnak még rendelkezésre Carlos Ghosn védelmére felhasználható információk".

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....