Forma 1

Német Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang

2016.08.01.

- A nemzetközi sajtó kiemelte, hogy a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton és a második, illetve harmadik helyet megszerző Red Bull-csapat szerepelt jól a Forma-1-es 62. Német Nagydíjon.

Anglia: The Guardian: "Hamilton úgy ment elöl egyedül, mint egy uralkodó, Rosberg pedig beragadt a rajtnál. A nyári szünetben lesz ideje gondolkodni azon, hogyan szerezhetné meg első világbajnoki címét. Vélhetően az álmai megvalósulására várnia kell még egy évet." Daily Telegraph: "Egy repülő Lewis Hamilton mehet a nyári szünetre, Nico Rosberg pedig vigasztalhatatlan maradt. Így képzel el az ember egy tipikus helyzetet a német autópályán. Amíg valaki a belső sávban száguld, a többiek csak egyszerűen helyezkednek."


Olaszország:
La Gazzetta dello Sport: "A Ferrarinak rémálom, a Red Bullnak erősödés. Hamiltonnak tökéletes és könnyű volt a verseny, Rosbergnek mindent át kellett gondolni a start után. A maranellóiak válságba süllyedhetnek és Vettel elvesztheti a türelmét." Corriere dello Sport: "Újabb kínos helyzetbe került a Ferrari Németországban. Úgy tűnik, már csak a Mercedes és a Red Bull mögött érhetnek célba, az idei szezonra már nincsenek komoly reményeik. A mérnökök már a 2017-es szezonra koncentrálnak, az idei tervek egyre bizonytalanabbak." Tuttosport: "Hamilton megnyerte a saját pókerjátszmáját és győzött Németországban."

Németország: Süddeutsche Zeitung: "Nehéz Rosbergnek, hogy pont otthon esett jobban vissza. A nehezebb időszakban is meg kell őriznie a hitét." Bild: "Tikk-takk, elúszott a világbajnoki cím reménye!" Kicker: "49. győzelem! Hamilton tökéletes versenye."

Franciaország: LíEquipe: "Hamilton egyre feljebb kerül. Az egyetlen hibája az irokéz-frizurája volt ezen a hétvégén."


Ausztria
: Kronen Zeitung: "Rosberg nem ünnepelhetett a nyári szünet előtti hazai versenyen. Hamiltonból a világbajnoki cím esélyese lett augusztusra, hiszen a legutóbbi hét futamból hatot megnyert."

Svájc: Blick: "Rosberg a startnál, a csapat a boxban aludt." Neue Zürcher Zeitung: "Továbbra is Hamilton a győztes, a szezon felénél új időszámítás kezdődött a Forma-1-ben. Ez volt egyébként a tizenkettedik vb-futam Hockenheimben, amelyen minden eldőlt az első kanyarban."

Spanyolország: Marca: "Hamilton jól elhúzott a hazai pályán versenyző Rosbergtől és nagyobb előnnyel mehet nyári pihenőre. Vettel sem tudott örömet szerezni a hazai rajongóknak." El Mundo Deportivo: "Hamilton egyértelműen uralta a versenyt, Rosberg még a dobogóra sem léphetett fel. A brit előnye lassan már sértő lesz a csapaton belül. A Red Bull is legyőzte a Ferrarit, Vettel is csak ötödikként ért célba."

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....