járműgyártás

Német professzor és dél-koreai főnök a török autóban

2014.10.22.

Igazi mérnökember Winterkorn professzor, aki mindig csak a saját szemének és saját méréseinek hisz, legyen a VW konszern terméke, vagy vetélytárs modell, utóbbiakat a nemzetközi szalonokon is alaposan megnézi, ahogy a legutolsó párizsin is.

„Mindkét lábunkkal a földön járunk és az elmúlt évtizedben lejárt a színes prospektusgyártó és illúzió keltő főnökök korszaka, ma olyanok ülnek a konszern vezető pozícióiban, akik a legjobb szakértői autónak, motornak. Olyanok, akik a vevők érdekeit szolgálják.” Ezt Martin Winterkorn mondta az egyetemistáknak tartott szokásos előadásán, a Budapesti Műszaki és Közgazdaság-tudományi Egyetemen. A nemzetközileg elismert szakember és tekintélyes vezető nem csak a pulpitus mögött beszél így, de az életben is ilyen. Gyárlátogatásokon a legkisebb dolgokban is óriási tájékozottságról tesz tanúbizonyságot, vetélytársak iránti kíváncsiságát pedig nyilvánosan sem rejtegeti.  A nemzetközi autószalonokon sorra viziteli a standokat, több márka modelljét alaposan átvizsgálja. Szakmabéliek és újságírók próbálják megtippelni, hogy az aktuális tavaszi, vagy őszi bemutatón melyik modellnél áll meg hosszabb ideig, természetesen leszámítva saját márkáit.

Arzenál a belső zsebben

Aki ismeri, egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy zakójának belső zsebében a toll mellett festékréteg-vastagságmérő lapul, egy másikban pedig mérőszalag. Ha véletlenül elfelejtette magához venni, akkor sincs gond, mert közvetlen munkatársai ismerik és ezért mindig tartalékolnak maguknál egyet. Martin Winterkorn, az évi tízmillió autót gyártó és közvetlenül hatszázezer embert foglalkoztató VW konszern elnöke, mérnökemberhez illően alapos, olyan, akinek az újságírókkal tömött szakmai napokon sem zsenánt beülni a vetélytársmárkák modelljeibe. Három éve a frankfurti nemzetközi szalonon a Honda Civicet mustrálta meg alaposan, tavaly pedig a Hyundai i30-ast. Nem véletlenül, hiszen ezek a német konszern legnagyobb darabszámban gyártott modelljének, a Golfnak a konkurensei, ezért nagyon is számít, hogy mit és hogyan pakoltak bele a japánok és a dél-koreaiak. Természetesen mindezt olykor fotósok, operatőrök kereszttüzében.

Az i30-ast körbejárta, majd négy percen keresztül próbálta, milyen állítgatni az ülést, a kormányt, miközben megmérte az A oszlop és a kormány középpontjának távolságát, majd továbbvonult prominens kollégáival, Ferdinand Piech és Luca di Meo társaságában. Nem volt ez másképp Hannoverben sem, a nemzetközi haszonjármű-kiállításon, ahol Winterkorn beült a Mercedes Vito Tourer és FT2025-ös kamionba, persze nem hagyta ki saját modelljüket, a VW Tristart.

Idén megint dél-koreaiba ült a Nagymester

Októberben Párizs volt a soros, és most sem hazudtolta meg magát a joggal Nagymesternek is titulált Winterkorn professzor. Korábban a VW konszern legnagyobb darabszámban értékesített Golfjának vetélytársait, vagyis a C-szegmensű modelleket vizsgálta alaposabban, idén az egy osztállyal kisebb, tehát a B-osztályú Polo mezőnyéből választott. Már a hivatalos megnyitó előtt alaposan megnézte a még szinte néptelen Hyundai standon az új i20-ast, aztán a dél-koreai konszern elnökének meghívására másodszor is ellátogatott oda, hogy beüljön a Törökországban gyártott modellbe. Nem véletlenül, hiszen további standdekorálás után személyesen Tak Uk Im, a Hyundai Motor alelnöke telefonált és hívta meg Winterkorn professzort egy újabb vizitre. A VW konszern vezetője elfogadta a meghívást, amiből persze még nem kell arra következtetni, hogy valamifajta fúzió első lépése volt a gesztus, de semmi sem lehetetlen.

Fotó: Szerző és Vladimir Rybecky AutoBEST

Ami biztos, hogy idei eredményei alapján biztosan világelső lesz a 14 márkát tömörítő VW konszern, ami azt is jelenti, hogy a tervezettnél három évvel korábban éri el az évi tízmilliós darabszámot, így már az év végén megelőzi a Toyotát és a General Motorst, ráadásul úgy, hogy közben a vetélytársak darabszáma is nőtt.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....