népszavazás

Népszavazás döntött az M44 nyomvonaláról

2018.08.20.

Érvényes és eredményes volt a helyi népszavazás, így eldőlt az M44-es főút szentkirályi nyomvonala - közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun megyei település jegyzője.

Lajos Krisztina, a szentkirályi választási iroda vezetője elmondta: a szavazóköri jegyzékben szereplő 1571 választópolgár közül 906-an jelentek meg a két szavazókörben, mindössze egy voks volt érvénytelen.

Tavaly decemberben a kormány úgy döntött, hogy egyelőre nem folytatódik az M44-es gyorsforgalmi út építése Nagykőrös felé, hanem a forgalmat egy 18,5 kilométer hosszú ideiglenes leágazással Szentkirály területén vezetik keresztül.

Az M44-es gyorsforgalmi út helyi leágazására készült első változat szerint a települést átszelő mellékutat átépítik, majd főúttá minősítik. A szentkirályiak aláírásgyűjtésbe kezdtek, amelynek nyomán két másik terv is született, lényegesen más műszaki tartalommal. Ezek alapján a községet átszelő mellékút minősítése megmaradna, a teherforgalmat pedig a 44-es főútra terelnék. Így nem lenne szükség jelentős kisajátításokra és a forgalomnövekedés is elviselhetőbb lenne.

Az utóbb kidolgozott két változat közötti jelentős különbség, hogy az egyik belterületen, a már meglévő nyomvonalon vezetné a forgalmat óránként 30 kilométeres sebességcsökkentéssel és állandó sebességméréssel. Ezzel szemben a másik, összességében a harmadik változat számol a belterületet elkerülő, nagyjából 3 kilométeres útszakasszal is.

A szentkirályiak több mint fele, 866 választópolgár végül a harmadik változatra, a "mellékút kerékpárúttal és belterületi elkerülővel" lehetőségre szavazott, ami 95,6 százaléka az érvényesen szavazóknak - írja az MTI.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....