útépítés

NFM: az idén 69 milliárd forintból 568 kilométer út újult meg

2016.11.03.

Lezárult az idei komplex útfelújítási program, amelyben 69 milliárd forint értékű költségvetési forrásból 568 kilométer közúthálózat újult meg - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Tasó László kiemelte: a program jövőre is folytatódik, 2017-ben a kormány a tervek szerint 100 milliárd forintot ad a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek további 850 kilométernyi közút korszerűsítésére.
A 2016-ban felújított 568 kilométerből 444 kilométer főúti, 124 kilométer pedig mellékúti szakasz volt. Az idén 173 helyszínen zajlottak beruházások, ebből 165 helyszínen a munkálatok már befejeződtek, egy esetében azonban csak jövőre zárul majd le az útfelújítás - tette hozzá az államtitkár.

Tasó László a felújítási program területi eloszlásáról közölte: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében korszerűsítették a legtöbb útszakaszt.
A zrt.-nél zajló bérfejlesztésről elmondta: a cégnél 2017-ben 5 százalékos differenciált béremelés lesz, amellyel a zrt. minden dolgozójának eléri a bruttó bére a 200 ezer forintot.
Tasó László hangsúlyozta: a kormány folyamatosan vizsgálja a közlekedési ágazatban dolgozók bérfelzárkóztatásának lehetőségét is.
Ismertette: a kormány jövőre 73 milliárd forintot, 2020-ban pedig a tervek szerint 98 milliárd forintot ad a zrt.-nek működtetési, üzemeltetési, illetve karbantartási feladatainak ellátására.     Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a zrt. jövőre már a cég kezelésében lévő 32 ezer kilométer hosszú közúti szakasz mellett a külterületi kerékpárutak karbantartásáért is felel.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....