EKÁER

NGM: augusztus 1-jétől hatékonyabban szűr az ekáer

2016.07.26.

- Augusztus 1-jétől hatékonyabban szűr az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer), miután az Országgyűlés korábban finomított a rendszer szabályain a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata és a tisztességes piaci szereplők jelzése alapján - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.

Felidézték, ezentúl ekáer-szám kell akkor is, ha az áruval megrakott gépjármű össztömege meghaladja a 3,5 tonnát. Eddig a túlpakolt, nem útdíjköteles gépjárművekkel igyekeztek kijátszani a rendszert, miután a nem kockázatos termék szállításakor nem kellett ekáer-szám. A közúti kamerák mellett az országban több ponton is működik közúti súlymérő, ezek segítségével pedig a pénzügyőrök könnyen kiszűrik, ha a kereskedelem valamely szereplője "tévesen" adta meg a rakomány súlyát - hívja fel a figyelmet a szaktárca.


A pénzügyőrök és a revizorok többször tapasztalták, hogy a felrakott hatósági zárat menet közben feltörték, átpakolták az árut, sokszor ezzel menekítették ki a teljes szállítmányt illegálisan a végrehajtás alól. 2016 augusztus 1-jétől a hatósági zár sértetlenségét egészen addig biztosítani kell, amíg azt a NAV le nem veszi. Az a fuvarozó, aki ezt a szabályt megsérti, akár 1 millió forint mulasztási bírságot is kaphat. Ha baleset vagy egyéb elháríthatatlan ok miatt sérült meg akár az áru vagy a hatósági zár, akkor haladéktalanul értesíteni kell az adóhivatalt - írja közleményében az NGM.

Sokan azzal éltek vissza, hogy az ekárbe a ténylegesen szállítottnál lényegesen nagyobb értéket jelentettek le, ez igazolta a magasabb összegű áfa-visszaigénylést. Az új szabályozás szerint augusztus 1-jétől a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki a NAV - írja közleményében az NGM.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....
2024.04.15
Európai tervezés, törökországi gyártás, japán hagyományok - ezek a sarokpontjai a Mitsubishi Colt....
2024.04.15
Múlt és jelen egyhelyen mindig izgalmas egyveleget mutat, nem véletlen, hogy az Akkor és Most Jármű....