lauda

Niki Lauda: jó döntés volt Bottas szerződtetése

2017.12.25.

A Mercedes tanácsadója, Niki Lauda egyértelműen kijelentette, a csapat jó döntést hozott, amikor Valtteri Bottast igazolta a tavalyi szezon végén visszavonuló Nico Rosberg helyére. A tapasztalt szakember szerint a finn, megtette, amit az istálló elvárt.

Az akkor frissen megkoronázott világbajnok, Nico Rosberg mindenkit meglepett, amikor a tavalyi FIA gálán bejelentette, azonnal visszavonul a versenyzéstől. Némi gondolkodás után a Mercedes Valtteri Bottast igazolta a helyére, aki első szezonjában nem tudott harcba szállni a végső győzelemért – Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött harmadik lett a bajnokságban.



Teljesítményét többen kritikával illették, és megjegyezték, a Mercedes egy olyan „stabil klasszist” is választhatott volna helyette, mint például Fernando Alonso. A németek sportigazgatója, Toto Wolff viszont rendre megvédte a csapat döntését.

Most kollégája, a pilóták teljesítményét általában jóval szigorúbban értékelő Niki Lauda is hasonló kijelentést tett a finn szerződtetése kapcsán, amikor a Mercedes versenyzőiről kérdezték. „Nem tudom, miért vonult vissza Nico, Lewis viszont mostanra egy olyan szintet ért el, melyen már jóformán lehetetlen megverni” – kezdte a világbajnok méltatásával.



- Bottas szerződtetése helyes döntés volt. Elvégezte a feladatát, motiválta Lewist. Noha jobb teljesítményt is nyújthatott volna, az autónk eléggé nehezen vezethető volt, szóval többet nem is igazán hozhatott volna ki belőle – jegyezte meg Lauda, majd hozzátette, a finn jó csapatjátékos volt.

Ami a folytatást illeti, a Mercedes idén is egyéves szerződést kötött Bottasszal, akinek tehát jövőre is bizonyítania kell, megérdemli a helyét a mezőny egyik élcsapatánál. Ő maga ezzel kapcsolatban elmondta, már tudja, min kell javítania, ha harcban akar lenni a világbajnoki diadalért: stabilabban kell teljesítenie, és több futamgyőzelmet kell szereznie.

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..