fejlesztések

A Nissan bővíti üzleti szolgáltató központját Budapesten

2018.12.18.

Bővíti egyetlen európai üzleti, pénzügyi szolgáltató központját a Nissan japán autógyár Budapesten; a világ egyik leginnovatívabb autóipari vállalatának beruházását Magyarország jelentős regionális versenyben nyerte el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hangsúlyozta, a Nissan hosszú távú jelenlétre rendezkedik be Budapesten, a bővítéssel hamarosan meghaladja a hetvenet a cég budapesti központjában dolgozó munkatársak száma.

Innen látja el a Nissan európai gyárai számviteli, számlázási tevékenységét, és magasan hozzáadott értéket képviselő funkciók is kerülnek Budapestre - tette hozzá a politikus.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Tomasz Latala-Golisz, a Nissan Sales CEE Kft. vezérigazgatója beszélget a japán tulajdonú kft. budapesti üzleti szolgáltató központjának létrehozását bejelentő sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Kormányvárójában 2018. december 18-án. MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó Péter kiemelte, a Nissan az elektronikus autógyártás egyik zászlós hajója.

A miniszter elmondta, Japán az első számú ázsiai befektető Magyarországon, az Európai Unión kívüli országok rangsorában pedig a második az Amerikai Egyesült Államok után. A magyar-japán kereskedelmi forgalom az első kilenc hónapban 6 százalékos növekedést mutat, és elérte az 1,7 milliárd dollárt.

Szijjártó Péter utalt arra, hogy az Európai Parlament jóváhagyta az unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodást, ezzel a jövőben további magyar vállatok kapnak lehetőséget a japán piacon.

A tárcavezető rámutatott arra, hogy Magyarországon 110 üzleti szolgáltató központ működik, ahol 50 ezer embernek adnak munkát.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy Magyarországon az idén két külgazdasági kategóriában is, az exportban és a befektetésben is gazdaságtörténeti rekord fog megdőlni.

Felidézte, hogy tavaly fordult elő először, hogy a magyar export meghaladta a 100 milliárd eurót, az októberi adatok alapján 6 százalékos növekedést mutat a kivitel értéke, így az idei export magasabb lesz a tavalyi rekordnál.

Tavaly 3,5 milliárd euróval döntött beruházási rekordot az ország beruházásösztönzési rendszerén keresztül. A legfrissebb adatok szerint a beruházásösztönzési rendszeren keresztül érkezett beruházás meghaladta a 4 milliárd eurót.  

A miniszter kijelentette, a sikerért komoly gazdaságpolitikai döntéseket kellett meghozni, példaként említette, hogy Magyarországon van Európában a legalacsonyabb adó. A magyar gazdaság sikeresen átállt a magasan hozzáadott értéket felvonultató időszakra, és fel tudta venni a versenyt a kutatás-fejlesztés, technológia területén.

A magyar ipari kibocsátás 28 százaléka az autóiparból származik, a szektorban több mint 172 ezren dolgoznak. Magyarországon az autóipar teljes spektruma megtalálható, nem csak a termelés, hanem az azt kiszolgáló kutatások, fejlesztések, szolgáltatások is - tette hozzá Szijjártó Péter.

Tomasz Latala-Golisz, a Nissan Sales CEE Kft. vezérigazgatója kiemelte, hogy a budapesti szolgáltató központ szoros együttműködésben dolgozik a cég hasonló, indiai részlegével. A Nissan budapesti döntésében fontos szerepet játszott, hogy Magyarország jelentős eredményeket ért el az innovációs technológia területén, és a magyar kormány sokat tesz az e-mobilitásért.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..