BKK

Október 23 - Változik a közösségi közlekedés Budapesten

2018.10.20.

Rendezvények miatt jelentős változásra, korlátozásokra kell számítani Budapest több pontján október 22-én és 23-án, emiatt a közösségi közlekedés menetrendje is változik - közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Már szombat este lezárják a forgalom elől az Andrássy út szervizútját a Vörösmarty utca és az Eötvös utca között, továbbá a Csengery utcát az Aradi utca és az Andrássy út között. Hétfő estétől az Andrássy út Oktogon és Kodály körönd közötti szakaszán, illetve az Eötvös utca, a Csengery utca, a Vörösmarty utca, az Izabella utca, a Rózsa utca és a Szív utca egy-egy szakaszán sem lehet közlekedni 24-én reggelig. Az Andrássy út harmadik, Kodály körönd és Hősök tere közti szakaszát 23-án 13 órától zárják le és este 8 óráig nem lehet majd ezen a szakaszon járművel közlekedni.

Hétfő reggeltől kora estig a Műegyetem rakpart Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér közötti szakaszát, este 6 órától éjfélig pedig a Ben József teret is lezárják.

A korlátozások miatt 22-én délután módosított útvonalon közlekedik a 19-es és 41-es villamos, 7-es és 133E buszcsalád, a 11-es és 105-ös busz. Rövidített útvonalon közlekedik a 47-es és 49-es, valamint az 56A villamos, a 39-es és 105-ös busz.

Október 23-án 13 és 17 óra között lezárhatják a kisföldalatti Vörösmarty utcai megállóját, ebben az esetben a szerelvények megállás nélkül haladnak át az állomáson. Délelőtt biztonsági okokból a 2-es metró Kossuth téri megállóját is lezárhatják. A 2-es villamos a Közvágóhídtól csak a Kossuth térig jár majd, emellett módosított útvonalon szállít utasokat a 15-ös és 115-ös, valamint a 105-ös busz. Délután két szakaszra osztva jár majd a 76-os trolibusz, a 73-as jelű járat pedig ugyanebben az időben nem közlekedik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....