Liszt Ferenc repülőtér

Októbertől többe kerül az éjszakai repülés Budapest felett a légitársaságoknak

2019.10.02.

Október 1-től akár 1000 eurót is fizetniük kell a légitársaságoknak a Budapest feletti éjszakai repülésért. A szabályozás várhatóan arra ösztönzi a légi cégeket, hogy éjfél és hajnali 5 óra között ne közlekedtessék gépeiket - közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.

Hozzátették, Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére az elmúlt bő két évtized legjelentősebb jogszabályi beavatkozása történt az érintett lakóközösségek nyugalma érdekében.

A zajszinten alapuló díjszabás nyomán a kevésbé korszerű, legzajosabb repülőgépek után műveletenként 1000 eurót fizetnek a légitársaságok a repülőtér üzemeltetőjének, a díj mértéke a csendesebb gépeknél fokozatosan csökken, a legcsendesebb járműveknél a díj a legmagasabb tétel tíz százaléka. A repülőtér üzemeltetője a befolyó többletbevételt az újraindított ablakcsere-program folytatására fordítja - olvasható a közleményben.

A tárca emlékeztetett, hogy a repülőtérre az 1997-ben megalkotott jogszabályok vonatkoznak, amelyeket a zajterhelést érintően az elmúlt közel negyedszázadban most módosítottak először. A korábbi előírások szerint zajcsökkentési indokkal csak legfeljebb öt csomó sebességű hátszélben volt indítható vagy érkeztethető repülőgép. Az új rendeleti szabály az éjfél és hajnali öt óra közötti, mélyalvási időszakban ezt az értéket 10 csomóra emelte.

A változásnak köszönhetően a korábbinál jóval szélesebb körben, az előzetes számítások szerint a járatok mintegy 90 százaléka használhatja a gyérebben vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányt. Az intézkedéssel a repülőtértől északnyugatra fekvő sűrűn lakott területek szinte teljes egészében mentesülnek az éjszakai zajterhelés alól - írták.

A jogszabályi szintű változások augusztus elején hatályba léptek, a módosításokat a reptér üzemeltetője és a légiforgalmi irányító szolgálat szeptember második felére átvezette belső szabályozásain, ennek megfelelően a jövőben csak rendkívüli esetekben használhatják a városi felőli légi útvonalakat a repülőgépek. Az ITM közölte: a HungaroControl adatai szerint az új hátszeles szabályozás alkalmazása óta egyetlen gép sem használta az északnyugati irányt.

Az ITM közleményében kitért arra is, hogy az elmúlt hat hónapban mintegy 150 panasz érkezett a Budapest Airporthoz, ez a mennyiség nemzetközi összevetésben csekély mértékű. A legforgalmasabb nyári hónapokban, júliusban és augusztusban 45 panaszt regisztrált a repülőtér üzemeltetője a zaj miatt.

Jelezték azt is, a főpolgármester kezdeményezésére az év eleje óta több egyéb zajcsökkentéssel kapcsolatos lépés történt: elkészült a repülőtér tényleges zajtérképezése a felszállási útvonalak mentén, javaslat született a mérőállomások elhelyezésének pontosítására, a rendszer bővítésére. Önkormányzati közreműködéssel kézi zajmérő eszközöket osztottak ki a zajterhelésben érintett lakosoknak, a Budapest Airport pedig május közepén újraindította lakossági ablakszigetelési, ablakcsere programját.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....