kerékpáros turizmus

Olajipar helyett kerékpársport- Murafölde új szerepre vágyik

2018.06.18.

Tovább folytatódnak a már elkezdődött kerékpársportos fejlesztések a Nagykanizsa és a nyugati határszél között elterülő, új nevén Murafölde térségben - írja az MTI.

Cseresnyés Péter, a körzet országgyűlési képviselője a Lispeszentadorjánban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 83 települést magába foglaló térség az előző században a magyar olajipar központja volt, amely akkor jelentősen élénkítette a helyi gazdaságot. Hozzátette: az olajforrások kiapadása az itt lakók elszegényedéséhez vezetett, ezért a Mura Program keretében most a turizmus - azon belül is a kerékpáros turizmus -, valamint az agrárium fejlesztésével igyekeznek fellendíteni a környék gazdaságát.

"Az elmúlt években több tíz kilométer új kerékpárutat építettünk, illetve száz kilométeres nagyságrendben jelöltünk ki kerékpárúra-útvonalakat a már meglévő úthálózaton" - jelentette ki Cseresnyés Péter, aki emlékeztetett rá, hogy Zalakarosról Nagykanizsa érintésével kerékpárúton már elérhető a horvátországi Kapronca és Csáktornya, a közeljövőben pedig egy nemzetközi pályázat segítségével kerékpárutas összeköttetést létesítenek Nagykanizsa, Zalakaros, a Kis-Balaton és a Balaton-kör között. Hozzátette: ezzel párhuzamosan figyelmet fordítanak az alacsonyabb rendű utak állapotának javítására, felújítására is.

Cseresnyés Péter, aki egyúttal az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára is, kiemelte: a számos természeti értékkel rendelkező Muraföldén öt-hat, a lipseszentadorjánihoz hasonló túraközpontot kívánnak kialakítani a bakancsos és a biciklis turisták számára. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nagykanizsai csónakázó-tó mellett működik az ország egyik legszínvonalasabb mountain-bike pályája.

"A sport és a turizmus kéz a kézben járnak" - hangsúlyozta Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, aki hangoztatta, hogy a vasárnap megrendezett Tour de Zalakaros a maga közel háromezer fős résztvevőjével - a Tour de Pelso után - az ország második legnagyobb tömegeket megmozgató országúti kerékpáros szabadidősport rendezvénye, így annak turisztikai hatása sem elhanyagolható.

A Magyar Turisztikai Szövetség elnöki tisztét is betöltő sportvezető szerint ezért érdemes elgondolkozni a verseny egy nappal való kibővítésében, vagy a kerékpárosok által kedvelt környéken egy másik verseny megszervezésén. 

Princzinger Péter beszélt arról is, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség tanulmányútjait követően a külföldi kerékpáros szaklapokon keresztül idén Murafölde és Zalakaros környékének természeti, turisztikai és gasztronómiai értékeire hívja fel az európai országok biciklis turistáinak figyelmét - tudósít az MTI.

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.11.15
Az autóipar Magyarország egyik vezető iparága. A nagy autómárkákkal való együttműködésre a design....
2018.11.15
Utat mutat a károsanyag-kibocsátástól mentes logisztika felé a Scania házon belüli....
2018.11.15
Hiányos ellenőrzés miatt csaknem felére csökkentette várakozása szerinti üzemi nyereségprofitját az....
2018.11.15
Frontálisan összeütközött két busz csütörtök délután a bajorországi Ammerndorf közelében, 40 ember....
2018.11.15
Fakhredin Dost Mohamad Iránból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2018.11.15
A Volkswagen Haszonjárművek és a SOVAC S.P.A kiszélesíti együttműködését Algériában. A jövőben....
2018.11.15
A vezető hazai infokommunikációs, energetikai, járműipari és légi közlekedési cégek....
2018.11.15
Környezettudatosságát megőrizve dinamikusabb fokozatba kapcsol a Lexus: a következő évtizedben....
2018.11.15
Második szintű autonóm vezetési képesség, távolság és sávtartó, valamint táblákat - akár egyszerre....
2018.11.15
Októberben csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel....