oldtimer

Oldtimereit és vasútmodelljeit árverezte el Neil Young

2017.12.12.

- Oldtimer autókból, vasútmodellekből, hangszerekből és hangtechnikai eszközökből álló gyűjteménye több értékes darabját árverezte el Neil Young kanadai rockénekes, a bevétel egy részét jótékony célra fordítja.



A Julienís aukciósház közlése szerint egy 1953-as égővörös Buick Cabrio, amelyet Young igényeinek megfelelően alakítottak ki, 400 ezer dollárért (106,5 millió forint) kelt el. Árát az aukciósház korábban 200-300 ezer dollárra becsülte. Az énekes-gitáros-dalszerző emellett értékes vasútmodell-gyűjteményének több mint 230 darabját kínálta eladásra, melyek összesen 300 ezer dollárért (80 millió forintért) keltek el.



Egy Martin D19-es akusztikus gitár, melynek értékét 3000 dollárra becsülték, végül 43 ezer dolláros (11,4 millió forintos) bevételt hozott. Egy ritka, 1958-as mikrofon több mint 42 ezer dollárért, a korábban becsült összeg négyszereséért kelt el. A rocker a bevétel egy részét jótékony célra fordítja - közölte az aukciósház. A pénzt a fogyatékkal élő gyerekeket támogató Bridge School nevű alapítvány kapja, melyet az 1980-as években Young akkori feleségével közösen hívott életre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....