innováció

Önfékező bevásárló kocsi a Fordtól

2019.04.25.

Ha megkérdezzük a szülőket, mitől szokott az egekig szökni a vérnyomásuk, akkor a gyerekek ebédlőasztalhoz terelése és az esti fektetés után mindjárt a heti nagy bevásárlás következik. Nemcsak azért, mert komoly harcot kell vívni az édességek részlegén, hanem mert a gyerekek imádnak száguldozni a gyors és nehéz bevásárló kocsikkal.

A Ford ezért kidolgozott egy megoldást, amivel elkerülhetők a balesetek a szupermarketek polcsorai közt és a parkolókban. Ehhez pedig egy olyan már jól bevált technológiából, az Ütközésre Figyelmeztető Rendszerből merített ötletet, ami eredetileg a közúti balesetek megelőzését szolgálta.

“Sok szülőben kelt feszültséget a bevásárlás a szupermarketben, mert a gyerekek itt könnyen nekivadulnak a bevásárló kocsival,” mondta Tanith Carey nevelési tanácsadó, a What's My Child Thinking? című gyermekpszichológiai könyv írója. “A kicsik imádják utánozni a felnőtteket, és nagyon szeretnek azzal kísérletezni, milyen érzés irányítani valamit. Amikor egy bevásárló kocsit tolnak, azt gyakran autónak képzelik, a szupermarket hosszú, széles folyosóit pedig versenypályának.”

Az ‘önfékező bevásárló kocsi’ pillanatnyilag csupán prototípusként létezik a Ford Interventions terméksorozatában, amelyek célja, hogy az autóipari technológia és tudás segítségével oldjon meg hétköznapi problémákat

“Az Ütközésre Figyelmeztető rendszer segít elkerülni a baleseteket, vagy mérsékelni azok súlyosságát. Arra gondoltunk, hogy ugyanezt az elvet az áruházi bevásárló kocsikban is meghonosíthatnánk, felhívva ezzel az emberek figyelmét, hogy ez a megoldás mennyire hasznos az autókban,” vélekedett Anthony Ireson, a Ford Európa marketing-kommunikációs igazgatója.

A legtöbb Ford-modellhez rendelkezésre álló Ütközésre Figyelmeztető Rendszer egy menetirányba néző kamerával és egy radarral érzékeli az autó előtt felbukkanó járműveket, gyalogosokat és kerékpárosokat, és ha a vezető nem reagál időben a figyelmeztetésre, akkor a rendszer automatikusan fékezni kezd.

Az ‘önfékező bevásárló kocsi’ szenzorai hasonló célt szolgálnak: folyamatosan figyelik a kocsi előtt található akadályokat és embereket, és ha ütközésveszélyt észlelnek, automatikusan fékparancsot adnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....