Opel

Opel OnStar: valódi őrangyal és életmentő rendszer. És még ennél is több!

2015.10.11.

A General Motors – ez nem is lehet másképpen – minden autóhoz kötött, élenjáró, szélesen értelmezett technikában az egyik vezető gyártó. Ma az autó a világhálóba kötött autó, a „connected car”. A connected car a teljes lefedettségű mobil internet révén a világgal összekötött járművet jelenti, amely számtalan új innováció lehetőségét teremti meg, lehetővé téve a bennülők kétirányú kommunikációját hasznukra, biztonságukra és szórakozásukra. A connected car okostelefon négy keréken, megteremtve az autó újra feltalálását, egy új élettér létrehozását. Az autóban való utazás az információtérben való utazást is jelenti. És a „reális álmodozók” vallják: az autóvezetés soha eddig nem volt olyan egyszerű és biztonságos, mint amit a Connected Car megteremthet. A személyes online- és szolgáltatási asszisztens nemcsak kellemesebbé, hanem mindenekelőtt probléma mentesebbé is teszi az autózást. Ebben a GM OnStar rendszere első az egyenlők között, mely rendszer, az Opel autói révén, az USA-ból eljutott Európába is.

A rajtpisztoly néhány hete, augusztusban dördült el, jelezve, hogy az OnStar rendszer sorra bevonul az Opel márka személyautó sorozataiba. Az Opel Astra következő generációja, az Astra K, amely a Frankfurti Autószalonon ünnepelte premierét, az első teljesen új modell, amelyben már a piaci bevezetés pillanatában benne van az OnStar. Ezen túlmenően, országtól függően, már szinte valamennyi Opel modellhez megrendelhető. Egyelőre 13 európai országban indul el, Magyarországon 2016-tól lesz elérhető. Az Opel OnStar teljes szolgáltatási portfóliója az ügyfél rendelkezésére áll, beleértve az automatikus baleseti segélyhívást, a 24 órás műszaki segélyszolgálatot és a nagy teljesítményű WLAN-hotspotot, gyors és stabil mobilkapcsolattal – az első forgalomba-állítástól számított tizenkét hónapban ingyenesen.

WLAN-hotspot, 4G/LTE-kapcsolat

Az Opel OnStar 4G/LTE kapcsolata háromszor gyorsabb adatcserét tesz lehetővé a 3G-nél. Gyorsabban reagál, és támogatja az egyidejű hívást, illetve adatkapcsolatot, magasabb szintre emelve a mobil kommunikációt és a fedélzeti szórakoztatást. Az erős WLAN hotspottal akár hét mobil végkészülék csatlakoztatható a rendszerhez, az utazók így csetelhetnek, tévéműsorokat nézhetnek, vagy útközben dolgozhatnak.

A 4G/LTE-architektúrát a jármű elektronikájába integrálták, maximális hatótávról és stabil internet-kapcsolatról speciális külső antenna gondoskodik. Ennek köszönhetően az ügyfélnek nincs szüksége okostelefonra, hogy lehívhassa a kínált szolgáltatásokat. A 4G/LTE-technika először Hollandiában, Nagy-Britanniában és Németországban áll rendelkezésre, majd sorra következnek további országok.

Éjjel-nappal életmentésre kész

Vészhelyzetben mindig segít az Opel OnStar – függetlenül attól, hogy az autó utasai képesek-e önállóan segítséget kérni, vagy nem. Valódi őrangyal és életmentő ez a rendszer! Légzsák kinyílásos balesetkor automatikusan kapcsolatba lép a diszpécserközponttal, ahol munkatársak várják a hívást és kérdezik meg, kell-e segítség, és ha igen, akkor milyen. Ha senki sem válaszol az autóból, akkor jelentik az illetékes mentőknek a balesetet szenvedett jármű helyét, hogy minél előbb kiszállhassanak.

Az angliai Luton városának modern szolgáltatási központjában évi 365 nap 24 órájában tartanak ügyeletet az Opel OnStar tanácsadói. Egész Európában kapcsolatban állnak a mentőkkel, így garantált az azonnali beavatkozás, és szükség esetén értékes időt lehet nyerni.

Amint felhívja valaki a központot, az Opel OnStar tanácsadója mindaddig vonalban marad, míg oda nem ér a kívánt segítség. Az Opel OnStar hívógombja modelltől függően a tetőkonzolon vagy a visszapillantó tükör armatúráján található.

Az OnStar központ 120 munkatársa három területen dolgozik, ezek az Opel OnStar kapcsolati és tanácsadó központ, a mentésirányítás és az igazgatás. Nyolc nyelven, angolul, franciául, hollandul, olaszul, lengyelül, németül, portugálul és spanyolul beszélnek, ha a rendszer Magyarországon is bevezetésre kerül, természetesen magyar is bekerül a központ nyelvei közé. Híváskor az autó infotainment-rendszerének beállításai alapján azonosítja be az Opel OnStar a vezető nyelvét, és rögtön olyan személlyel kapcsolja össze, akit meg tud szólítani. Az autós által választott nyelvi beállítás akkor is változatlan marad, ha keresztül-kasul utazgat Európában. A rendszer segítségével egyszerű autómentőt hívni is.

Távvezérlés myOpel okostelefonos alkalmazással

Okostelefon-tulajdonosok egy alkalmazás révén is összekapcsolódhatnak autójukkal. A távvezérlés spektruma a következő funkciókra terjed ki:

-       Kapcsolat egy Opel OnStar tanácsadóval, bárhonnan.

-       Üzemi adatok, például abroncsnyomás vagy olaj-élettartam lekérdezése.

-       A központi zár nyitása és zárása a helytől függetlenül (kivéve Meriva).

-       Az autó helyének megállapítása.

-       A kürt és a világítás aktiválása, például egy parkolóházban keresve a kocsit.

-       Célmegadás a navigátornak.

-       WLAN hotspot beállítások.

Autótolvajok sarkában

Az Opel OnStar lopási szükséghelyzetben támogatja az autótulajdonost és a rendőrséget, amennyiben megállapítja és közli az eltulajdonított jármű pillanatnyi helyzetét. Ezen túlmenően távvezérléssel be tudja kapcsolni a lopottként bejelentett gépkocsi indításgátlóját, így azzal nem lehet elhajtani.

Havonkénti diagnózis

Az Opel OnStar kívánságra e-mailben havi állapotjelentést küld a jármű legfontosabb üzemeltetési- és mérési adatairól. Természetesen egy ilyen adatsor bármikor, gombnyomással is lehívható – például egy hosszabb utazás előtt.

Átfogó európai adatvédelem

Az Opel OnStar felhasználói teljes mértékben kontrollálják saját adataikat, és maguk dönthetik el, milyen mértékben akarják igénybe venni a rendszert. Csak annak szabadítják fel az Opel OnStar szolgáltatásokat, aki aláírta a feltételeket. Függetlenül attól, hogy mit állít be az autóvezető, az Opel OnStar egy tisztán szolgáltató rendszer, felügyeleti funkció nélkül. A Privat gomb megnyomása esetén rejtve marad a pillanatnyi tartózkodási hely, légzsákos balesetkor azonban automatikusan közli a pozíciót az Opel OnStar, hogy a lehető leghamarabb odaérjenek a helyszínre a mentők. Ilyenkor az életmentésé az elsőbbség!

Útvonaltervezés, uticél meghatározás

Az OnStar központ tanácsadója, az autóban ülők kérésére útvonal és uticél információt ad és azt letölti az autó navigációs rendszerére.

A nagyobb felszereltségű Opel személyautó-modellekben már széria az Opel OnStar, a belépőmodellekhez pedig opcióként rendelhető meg. Az Opel OnStar szolgáltatások és a WLAN-hotspot igénybevétele az első forgalomba állítást követő tizenkét hónapban díjtalan. Országok, ahol az elsők között megjelent az Opel OnStar: Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Svájc. A magyarországi bevezetés 2016-ban lesz.

 

dr. Nagyszokolyai Iván
Az Autótechnika folyóirat főszerkesztője

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....