Oroszország

Oroszországban 13,4 százalékkal csökkent az új autók eladása

2016.03.11.

Februárban is csökkent, de az utóbbi 14 hónapot tekintve a legkisebb ütemben az új autók eladása Oroszországban éves összehasonlításban.

A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő üzleti érdekképviseleti szervezet, az Európai Üzleti Szövetség (AEB) csütörtökön közölt adatai szerint februárban 111 ezer 145 új személyautót értékesítettek az országban, 13,4 százalékkal kevesebbet, mint tavaly februárban. Januárban 29,1 százalékkal, decemberben pedig még ennél is nagyobb mértékben, 46 százalékkal zuhant az eladás éves szinten.

Az előző évi alacsony bázisra való tekintettel várható volt, hogy kisebb mértékű lesz az eladások számának csökkenése. Emellett a tavasz közeledtével általában többen szánják rá magukat autóvásárlásra.

Az idei év első két hónapjában 193 072 új járművet értékesítettek Oroszországban, ami 20,8 százalékos csökkenés éves összehasonlításban.

Tavaly 36 százalékkal csökkent az új autók eladása Oroszországban, mintegy 1,6 millió új autó talált gazdára. Az AEB az idei évre az eladások szerényebb, ötszázalékos csökkenésére számít.

Több évi növekedés után az autóeladások már két éve is jelentősen csökkentek, ahogy az orosz gazdaság gyengülni kezdett az olajárak zuhanásának és a Moszkva elleni nyugati szankciók bevezetésének következményeként. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Kigyulladt egy személygépkocsi Üllésen, az Árpád dűlőre riasztották a tűzoltókat – jelentette a....
2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....