járműtörténelem

Országos körútra indul a Lajta Monitor Múzeumhajó

2018.04.11.

A Magyar Honvédség megszületésének 170. évfordulója és az I. Világháború befejezésének 100. évfordulója előtt tisztelegve országos körútra indult a Lajta Monitor Múzeumhajó. Tizenegy Duna-parti települést érint, első vidéki állomásán a gönyűi kikötőben tekinthették meg az érdeklődők.

Leitha németesen, Lajta magyarul.

A hajót 1871-ben bocsájtották vízre, s ez Európa egyetlen olyan folyami monitorja, amelyet eredeti, mozgóképes állapotban állítottak helyre – hangzott el az első helyszínen tartott sajtóbemutatón. 1876. december 8-án esett át a tűzkeresztségen, amikor testvérhajójával együtt tűzpárbajt vívtak az akkor még török kézben lévő Belgrádi erőddel. A hajó több alkalommal került bevetésre az első világháború időszakában. 1918-ban - 46 év hadi szolgálat után - azonban leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig, több, mint 70 évig a folyami kavicskotrásban elevátorhajóként látták hasznát. Négy év óta tavasztól őszig Budapesten, az Országház előtt horgonyoz, s várja a látogatókat.

A forgatható ágyu a maga korában egyedinek számított.

A Lajta Monitor nem csupán egy öreg hajó a múltunkból. Testvérhajójával, a MAROS-sal együtt már születése pillanatában nagy nemzetközi érdeklődés fogadta, megépítésük ma is méltán kelt elismerést – hallottuk a megnyitón.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által összeállított szakmai anyag úgy fogalmaz: az Egyesült Államokban 1862-ben megszületett egy teljesen új elveken alapuló haditechnikai eszköz, a monitor típusú hadihajó, és mindössze tíz év múlva, 1872-ben Magyarországon elkészült és szolgálatba állt annak a Duna-medence sajátos vízjárásához és mederviszonyaihoz igazított változata.

Első állomása Gönyű volt.

A Lajta és a Maros monitorok voltak a világ első olyan folyami monitorai, amelyek ilyen kis merülés mellett ilyen erős páncélozottsággal, nagy tűzerővel rendelkeztek, és amelyeken Coles féle lövegtorony volt.        

 Ez a hajópáros volt Európában az első  folyami monitora, az osztrák-magyar hadiflottában pedig az első tisztán fémből készült páncélos, kizárólag gőzgéppel mozgatott, vitorlázat és kötélzet nélküli hadihajó.

A Maros elpusztult, a Lajtát azonban helyreállították. A munkálatok 2010 március elsején kezdődtek a szlovákiai Révkomáromban, majd az Euro Group újpesti műhelyuszályánál folytatódott.A hajót az 1887-1893 közti harmadik alakjában rekonstruálták és alakították múzeumhajóvá.

Kiállítás a fedélzeten

Az egyedülálló múzeumhajón a látogatók találkozhatnak korabeli fegyverekkel, egyenruhákkal, az I. Világháborút bemutató kiállítással, a gyerekeket pedig múzeumpedagógiai foglalkozások várják.

Ravasz István alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje elmondta, Gönyű után Komárom majd Esztergom következett. Ötven nap alatt végigjárja a 417 kilométeres magyar Duna-szakaszt, 11 várost érintve.

Az első állomáson nagy volt az érdeklődés.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....