NCAP

Ötcsillagos Nissan LEAF

2018.07.10.

Az új Nissan LEAF nagyszerű, 5 csillagos minősítést kapott az EURO NCAP független szervezettől.

A LEAF az első autó, melyet az új és szigorúbb 2018-as protokollnak megfelelően teszteltek.  A 2018-as protokoll számos új tesztet is magában foglal, melyek a legfontosabb ütközési forgatókönyvekkel foglalkoznak, autók, gyalogosok és az egyre növekvő számú kerékpáros részvételének szimulációjával.

Az Euro NCAP tesztjeiben a LEAF a felnőtt utasok védelme terén 93 százalékos eredményt ért el, míg a gyermekek védelmére 86 százalékot kapott. A biztonsági besorolást több a járművel végzett teszt alapján határozzák meg, ezek a tesztek – egyszerűsített módon – a való életben előforduló olyan baleseti helyzeteket vizsgálják, melyek sérülésekkel járhatnak. Ezt a fajta magas biztonságot a magyarországi ügyfelek is nagyra értékelik, akik a pénzügyi év első három hónapjában már közel 150-en választották az új LEAFet. Mindez a tavalyi év azonos időszakával összehasonlítva 103%-os növekedést jelent.

Az új LEAF 5 csillagos eredménye tükrözi a járműbe épített fejlett vezetéstámogató rendszereket is. Az autó nagy számban tartalmaz olyan technológiát, mint a kamerák és radarok, melyek többek között a gyalogosok biztonságához is hozzájárulnak, illetve ezek képezik a Nissan elismert ProPILOT-rendszerének alapját is, mely biztonságosabb és magabiztosabb vezetést tesz lehetővé.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....