támogatás

Pályázat a kerekesszékesek autóvásárlásának támogatására

2017.12.06.

- A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a mintegy 50 millió forint keretösszegű pályázat részleteit ismertetve szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: szeretnék, ha a fogyatékossággal élő emberek egyenrangú, aktív és teljes jogú, "látható" állampolgárai lennének a nemzetnek. Megjegyezte, a fogyatékossággal élők önálló életvitelének biztosítása magában foglalja a közlekedés lehetőségének biztosítását is, ezért írták ki öt évvel ezelőtt a Lehetőségautó programot, amelyben a Duna Lízing közreműködésével Suzuki gépkocsit lehetett vásárolni.



Elmondta: az igényeknek megfelelően módosítanak a programon, és 2018. január 1-jétől már nem lesz előírás a 850 ezer forintos hitel felvétele, ettől azt várják, az eddigieknél is többen élnek majd a támogatással. Czibere Károly közölte: a Lehetőségautó programot idén továbbfejlesztették, ez lett az AutóPlusz program, amelyben már nem volt sem hitelfelvételi kötöttség, sem modellkötöttség, nagyobb volt a támogatás mértéke, továbbá használt és új autó vásárlására egyaránt lehetett a támogatást fordítani. Hozzátette: a program messze az elképzeléseik feletti népszerűségnek örvend, az 50 millió forintos keretre 233 pályázat érkezett, ebből 17 nyertes család tudott az igényeiknek megfelelő járművet vásárolni.

Kiemelte, 2018-ban már 100 millió forint áll rendelkezésre ilyen célra, ebből az első 50 millió forintos pályázat december 11-én zárul, jövőre pedig további 50 millió forintos pályázatot hirdetnek. Az AutóPlusz2018 kiírása szerint a pályázat célja az aktív, kerekesszéket, elektromos kerekesszéket vagy elektromos mopedet használó, súlyosan mozgáskorlátozott emberek önálló életvitelének támogatása, közlekedési lehetőségeik javítása egy állapotuknak megfelelő, akadálymentes, új vagy használt személygépkocsi beszerzésének támogatásával.



Pályázni a vételár függvényében 1 millió és 4 millió forint közötti összegre lehet, az elnyerhető támogatási összeg legfeljebb a személygépkocsi vételárának 50 százaléka, vagyis a gépkocsivásárláshoz önrész biztosítása szükséges. A pályázatokat december 11-éig lehet benyújtani. A pályázati dosszié a www.fszk.hu oldalról tölthető le, ahol a pályázattal kapcsolatosan további információk is olvashatók.

Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa a sajtótájékoztatón elmondta: az első félévben zárult első AutóPlusz pályázat értékeléseinek tapasztalatai alapján most külön kategóriát határoztak meg azoknak, akik elektromos kerekesszéket használnak. A sajtótájékoztatót követően az AutóPlusz pályázat egyik nyertese, akinek hiányzik három végtagja, megmutatta a pályázati támogatással vásárolt autóját, illetve azt, hogyan tud beszállni a járműbe és miként tudja elhelyezni benne a kerekesszékét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.12.18
Mi az, ami egy átlagos autó kinézetét feldobja? Hát a kerék! Akkor most vizsgálódjunk egy kicsit....
2018.12.18
Halálra gázolt egy férfit a vonat Szegeden kedd este - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-....
2018.12.18
Xiaoqiang Hou Kínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2018.12.18
A Volkswagen a sikeres Tiguan modellre építve alkotta meg új kompakt szabadidő-autóját, amely a T....
2018.12.18
Álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig: Biztos, hogy a karácsonynak az ajándékokról és a....
2018.12.18
Meghaladta a 11,3 milliárd forintot az idei év első 9 hónapjában a biztosítási szektor....
2018.12.18
Több mint ötvenötezer járművezetőt ellenőriztek a rendőrök az Európai Közlekedésrendészeti Szervek....
2018.12.18
Kétségkívül az egyik legnagyobb szenzáció volt a LEGO csúcsmodell. Ez nem megy 400 km/óra felett,....
2018.12.18
Bővíti egyetlen európai üzleti, pénzügyi szolgáltató központját a Nissan japán autógyár Budapesten....
2018.12.18
Újabb nyolc darab emeletes motorvonat szállításáról írt alá megállapodást a MÁV-Start Zrt. és a....