Skoda Karoq

Papírból készült Karoq-ot mutatott be a Skoda

2018.02.17.

A szuperkönnyű, de nagyon gyúlékony autót kartonból hajtogatták és ragasztották össze.

Az egyetlen példányban létező papírautót Kid Karoq-nak, azaz gyerek Karoq-nak nevezték el. Rendkívül élethűre sikeredett az életnagyságú replika, persze ez nem csoda, mert nem siették el az építést: 10 hetet vett igénybe a folyamat, ami alatt 600 munkaórát öltek bele a jó kézügyességgel rendelkező készítők, akik a brit Lazerian dizájnstúdió munkatársai.

Bár az autó nagy része kartonpapírból készült, ez nem az egészére vonatkozik, ugyanis egy iPadot és egy játékkonzolt is beépítettek a műszerfalba, amelyeken a gyerekek videojátékokon játszhatnak, sőt, vannak vezeték nélküli hangszórók és még egy sokszínű diszkógömb is.

Mivel a normál Karoq-hoz is rendelhető, ezért ebből sem hagyhatták ki a wifi routert, a filmprojektor azonban már a Kid Karoq privilégiuma, akárcsak a motorháztető alatt titkos üreg, a babzsák ülések, vagy a beépített csúszda, amely az 1500 minilabdával teletömött csomagtartóba vezet.

A karton-Karoq az Egyesült Királyságban készült annak megünneplésére, hogy a rendes Karoq forgalmazása elindult az országban. A különleges autó megépítéséhez az ötletet egy ezer, 6-11 éves korú gyerek körében elvégzett közvélemény-kutatás adta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....