Opel Zafira

Párizsban mutatkozik be a frissített Opel Zafira Tourer

2016.09.25.

A ráncfelvarráson átesett egyterű már idén ősszel megérkezik a kereskedésekbe.

Az Opel formatervezői csak finoman nyúltak a családi egyterű külsejéhez: leginkább az orr-rész átalakítása szembetűnő az új fényszóróknak és a hűtőmaszknak köszönhetően, de a hátsó lámpák is új formát kaptak. Az átalakítások célja az volt, hogy a Zafira Tourer jobban hasonlítson az új Astrára.

A bumeráng alakú fényszóró tehát a múlté, az újból viszont akár adaptív LED-eset is lehet vásárolni, olyat, ami kanyarba is befordul, és nem vakítja el a szembejövőket.

Belül a Zafira megkapta az Astra kormányát és fejlettebb Intellilink infotainment rendszerét, amely már az Apple és az Android telefonok tükrözésére is képes. A beépített 4G-s hotspot segítségével egyszerre akár 7 eszközzel is rá lehet csatlakozni a kocsiban az internetre, emellett megjelent az Onstar fedélzeti ügyfélszolgálati rendszer, amelynek segítségével egy gombnyomásra fel lehet hívni egy szakképzett operátort, aki szinte bármiben tud segíteni.

Az új Zafira Tourer csomagtere 710 literes, amelyet a hátsó ülések lehajtásával 1860 literre lehet növelni. Emellett rendelkezésre áll több mint 30 rakodóhely és a Flexrail középkonzol és a Flexfix hátsó pakolósegéd is.

Megjelent az extralistán számos vezetéstámogató rendszer: távfény asszisztens, táblafelismerő, követési távolság figyelő, ütközésre figyelmeztető, holttérfigyelő, és a távolságtartó tempomat is. Felárért adaptív lengéscsillapítás is rendelhető, a motorválasztékhoz nem nyúltak.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....