parkolási díj

A parkolóautomatákat is beköthetik a NAV-hoz

2019.02.09.

Újabb gazdaságfehérítő intézkedések jöhetnek idén, például az autómosó- és a parkolóautomatákat is beköthetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) - közölte a pénzügyminiszter a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.

Varga Mihály a lapnak felidézte, hogy 2014 óta működik az online pénztárgépek rendszere, 2015-ben alakították ki a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszert, tavaly pedig az online számlázás is megkezdte működését.

Számításaik szerint csak a múlt évben több mint 400 milliárd forintos állami bevétel származott azoktól a gazdasági szereplőktől, amelyek korábban illegálisan vagy féllegális módon működtek.

Ezen összegek nagy teret adtak az adócsökkentésnek, vagyis kijelenthető, hogy a jogkövető állampolgárok és cégek adójának mérséklését legalább részben a korábban a feketegazdaságban működők finanszírozták - hangoztatta a pénzügyminiszter.

A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az étel- és az italautomaták mintájára más készülékeket is be kell kötni a NAV-hoz. Így például a parkolóautomatákat szintén összekapcsolhatják majd az adóhatósággal - nyilatkozta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy lesz-e idén újabb, feketegazdaság elleni intézkedés.

Az étel- és az italautomaták bekötésétől több száz millió forintos összeget remélt a kormányzat. A más jellegű készülékekkel kapcsolatos intézkedés hozadéka hasonló nagyságrendű lehet, de ami fontosabb, hogy ezzel a lépéssel újabb folt tüntethető el a gazdaságból, újabb ágazat bevételei válnak átláthatóakká, és újabb területen segíthetik a tisztességesen működő vállalkozásokat - vélekedett a tárcavezető.

Kitért arra is, hogy tavaly érezhetően nőttek az állam adóbevételei, pedig a közterhek évek óta csökkennek.

Magyarázatként azt mondta, hogy a folyamat több elemből áll. Egyrészt lényeges, hogy egyre jobban teljesít a gazdaság, több ember dolgozik, emelkednek a fizetések, emiatt pedig nő a boltok forgalma. E kedvező jelenségek hátterében egyebek mellett a közterhek évek óta tartó mérséklése áll, aminek köszönhetően ezermilliárdok maradtak a családoknál és a gazdaságban. Varga Mihály kijelentette, hogy a jelenlegi az adócsökkentés kormánya, és ezt már nem csupán ők állítják saját magukról: nemzetközi kimutatások szerint Magyarországon volt legutóbb a legnagyobb adócsökkentés az egész Európai Unióban, és az idei adóváltozások alapján "jó esélyünk van a címvédésre".

Másrészt, az elmúlt években sikerült visszaszorítani a feketegazdaságot - hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....