autóipar

Parragh: az autóipar a második legjelentősebb ágazat Magyarországon

2017.06.01.

Az elektronikai ipar után az autóipar a magyar gazdaság második legjelentősebb ágazata, a beruházások üteme  az idén várhatóan 10-12 százalékkal nő ezen a területen, egyebek közt az Apollo gumigyára, a Samsung akkumulátorgyára és az Audi új gyártósorainak elkészültével - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Zalaegerszegen.

Parragh László a Mobil Járműipari és Logisztikai Kiállítás és Vásár keretében tartott járműipari konferencián beszélt arról, hogy 2017 első negyedévében 160 ezren dolgoztak a járműgyártásban és az ahhoz szorosan kapcsolódó iparágakban.

Megjegyezte, ha a következő években is tartani tudja fejlődési irányát a magyar ipar, akkor Magyarország felzárkózhat Európához, és ennek a fejlődésnek az egyik legjelentősebb motorja az autógyártás és a hozzá kapcsolódó iparágak. 

Vannak azonban olyan kockázatok, amelyek gátjai lehetnek a fejlődésnek - jelezte a gazdasági kamara elnöke. A kockázatok közé sorolta, hogy Csehország és Szlovákia után lakosságarányosan a harmadik Magyarország az autóiparban, de "nem vagyunk egyedül", más országok is felismerték az ágazatban rejlő lehetőségeket. Nagy kockázat a képzett munkaerő hiánya a közép- és felsőfokú végzettségűek között, ezért is szükséges az  átjárhatóság biztosítása a szakmunkásképzésből a felsőoktatásba.

(kép: MTI)

A digitális tudás hiánya is akadálya lehet a gazdasági fejlődésnek, mert hiába használnak sokan digitális eszközöket, arra már "kevesen képesek, hogy két excell-táblát összekapcsoljanak" - mondta. Jelentős lemaradása van Magyarországnak a nyelvtudás tekintetében is, de az is nagyon fontos, hogy a tudás egyre nagyobb szerepet kapjon a gazdaságban - sorolta Parragh László. 

Kitért arra is, hogy az autóipar területén különösen szükséges a beszállítói láncok, klaszterek létrejötte, amelyekre jó példa a szlovák és a magyar járműipari klaszter, illetve a Győr, Szombathely és Szentgotthárd mellett a tesztpálya révén Zala megyét is bekapcsoló klaszter fejlődése.

Palkovics László oktatási államtitkár, a zalaegerszegi tesztpálya kormánybiztosa az önvezető járművek fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről tartott előadást, amelyben nem csak a technológiai, de a társadalmi és jogi kihívásokról is szólt. 

(kép: MTI)

Említést tett arról, hogy ma már számos extra segíti a közlekedést, részben automatizálva is azt, mint a parkolási asszisztens vagy a sávtartó automatika, az emberi tényezőt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. Érdekes kérdés például, hogy a mesterséges intelligencia miként választ a lehetséges variációk közül egy balesetveszélyes helyzetben, illetve jogilag ki tehető felelőssé egy önvezető jármű balesetekor.

Kitért arra is, hogy Magyarországon mintegy 10 ezer mérnök foglalkozik autóipari elektronikával és nagyjából ugyanennyi a kommunikációs technológiával. Évtizedek óta folynak autóipari kutatások, fejlesztések Magyarországon hazai és külföldi vállalkozások, egyetemek, kutatóintézetek együttműködésében. 

 Mindezekre építve döntött a kormány alig egy évvel ezelőtt arról, hogy Zalaegerszegen, hazai forrásból valósítja meg a mintegy 40 milliárd forintos beruházást igénylő járműipari tesztpályát. Itt nemcsak a hagyományos járművek, hanem az önvezető autók, az elektromos járművek vizsgálata, fejlesztése zajlik majd, amelyhez egyedülálló információtechnológiai és infrastrukturális háttér is csatlakozik majd - ismertette. 

(a kép illusztráció)

Palkovics László kifejtette: alacsony sebességű és akár 250 kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas pálya is készül, a változó fényviszonyokhoz való alkalmazkodás tesztelésére alagút épül, de lesz városi autós környezet szimulálására alkalmas terület is. Mindezen felül a valós forgalmi viszonyok között ugyancsak vizsgálni lehet majd a járműveket, erre szolgál az országban Zalaegerszeg térségében elsőként megvalósuló 5G-s mobilhálózati fejlesztés és a leendő R76-os gyorsforgalmi út "okosútként" történő megépítése is.

A kétnapos zalaegerszegi járműipari konferencia csütörtöki nyitónapján írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormányzat más szereplőivel, a Magyar Telekom vezérigazgatójával és az önkormányzat, illetve az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetőjével azt a megállapodást, amely szerint Magyarországon elsőként Zalaegerszeg térségében épül ki az 5G-s mobilhálózat tesztkörnyezete. A két nap során panelbeszélgetéseken, előadásokon a kormányzat képviselői mellett jelentős autóipari, infokommunikációs és logisztikai cégek képviselői a járműipar jövőjével kapcsolatos kérdésekről osztják meg véleményüket.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....