Forma-1

Pastor Maldonado az élre repítette a Lotust

2015.02.22.

Az idei második előszezoni teszten Barcelonában a Lotust vezető venezuelai versenyző bizonyult a leggyorsabbnak a harmadik napon.

Pastor Maldonado szombat délután a szuperlágy gumikkal 1:24.348-as kört futott, ennél az időnél később sem tudott senki jobbat elérni. „Még azzal együtt is, hogy az eső miatt csak korlátozott időt tölthettünk a pályán, ez egy pozitív nap volt” – nyilatkozta szombat délután Maldonado. „Több mint 100 kört tettünk meg, megpróbáltunk egy versenyszimulációt is, de az eső miatt félbe kellett szakítanunk. Ami eddig a leginkább tetszik, az a megbízhatóság. Remek munkát végzett a csapat, ahogyan az új alkatrészeket beépítették az autóba, amelyek ráadásul úgy tűntek, hogy remekül működnek, ami növeli az önbizalmunkat. Az autó gyors, nem tudom, hogy a többiekhez képest mennyire, de a tavalyinál mindenképpen gyorsabb, ezt könnyű látni.”

Kisebb meglepetésre a mindössze 17 éves újonc, Max Verstappen szerezte meg a második helyet a Renault-motoros Toro Rossóval, a fiatal holland három tizeddel kapott ki, viszont azzal vigasztalódhatott, hogy ő tette meg szombaton a legnagyobb távolságot a pályán, 129 kört autózott. A harmadik helyen a közepes keménységű gumit használó Lewis Hamilton végzett, aki panaszkodott az abroncsokra, mivel véleménye szerint azok túl kemények, és alig tapadnak. Negyedik helyen végzett a Sauber versenyzője, Marcus Ericsson, pedig a délelőttöt ki kellett hagynia váltóproblémák miatt.

Ismét nehéz napja volt a McLaren-Hondának: az új tömítés sem bizonyult jobbnak annál, amely megnehezítette a csapat dolgát a hét első felében, ezért Jenson Button csak csökkentett motorteljesítménnyel róhatta a köröket egy hosszú szerelés után. A brit autója végül a bokszkijáratnál állt meg a pályán Verstappenéhez hasonlóan, piros zászlót okozva ezzel. Ötödik lett Sebastian Vettel a Ferrarival, pedig a napja nem indult könnyen, ugyanis a hideg gumikon megpördült már az első, kivezető körében. Végül azonban 105 kört futott, amivel elégedett lehet a négyszeres világbajnok.

Eredmények:

1

Pastor Maldonado

Lotus/Mercedes

1:24.348s

-

104 kör

2

Max Verstappen

Toro Rosso/Renault

1:24.739s

0.391s

129

3

Lewis Hamilton

Mercedes

1:26.076s

1.728s

101

4

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1:26.340s

1.992s

53

5

Sebastian Vettel

Ferrari

1:26.407s

2.059s

105

6

Daniil Kvyat

Red Bull/Renault

1:26.589s

2.241s

112

7

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:26.912s

2.564s

55

8

Pascal Wehrlein

Force India/Mercedes

1:27.333s

2.985s

81

9

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1:27.556s

3.208s

49

10

Jenson Button

McLaren/Honda

1:29.151s

4.803s

24

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....