Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató

Percenként 28 e-matrica

2018.11.27.

Az elmúlt öt év alatt 75 millió darab e-matrica kelt el és 1400 milliárd forint bevételhez jutott a magyar költségvetés – összegzett a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., amely több „sztrádajubileumot” is ünnepel az idén.

A most 20-25 évesek autósok talán már nem is emlékeznek arra, hogy volt idő, amikor még matricát kellett ragasztgatnia kocsija szélvédőjére annak, aki a hazai autópályákat használta – és ami rosszabb, utóbb, fáradságos munkával le is kellett kapargatni azt az üvegről. Az idén ugyanis már tíz éve annak, hogy bevezették az e-matricát. S ha már évforduló: öt éve alakult meg az autópálya-matricákat értékesítő, ellenőrző és a bliccelőket szankcionáló Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., és ugyanennyi ideje működik a tehergépjárművek számára bevezetett HU-GO útdíjfizetési rendszer. Ennek apropóján adott ötéves összegzést a társaság.

Öt év alatt öszesen 15 milliárd kilométert tettek meg a teherautók a hazai fizetős szakaszokon

A hazai autópályákat öt év alatt 370 ezer tehergépjármű használta és összesen 15 milliárd kilométert tettek meg – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) vezérigazgatója. A 3,5 tonnánál könnyebb járművekre, döntően személyautókra 2013 és 2018 között összesen 75 millió darab e-matricát adtak el. Ebből – tette hozzá a vezérigazgató – 52 millió darab, tehát az összes eladottnak mintegy 70 százaléka 10 napos volt. A társaság az e-matrica esetében 1400 kilométernyi gyorsforgalmi úton, a HU-GO-rendszerrel pedig 6900 kilométernyi gyorsforgalmin és főúton illetékes.

75 millió e-matrica fogyott 2013 óta

Ekkora forgalom mellett az ügyfélszolgálati és ellenőrzési feladatok is tetemes munkát jelentenek. 2013 óta 900 ezer telefonhívást kezeltek és 460 ezer levelet válaszoltak meg. Öt év alatt 1,7 milliárd „ellenőrzési eseményt” abszolváltak, és csak tavaly 730 ezer ügyben 7 milliárd forint pótdíjat róttak ki. A társaság sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy sokszor, több mint egymilliószor éltek már a közlekedők az úgynevezett „60 perces szabállyal”, vagyis azzal: ha valaki elfelejt matricát venni, akkor az autópályára való felhajtás után egy órán belül büntetlenül pótolhatja mulasztását. Noha a fizetést véletlenül vagy szándékosan elkerülni akaró külföldi tehergépjármű-vezetők szankcionálása rendőrségi hatáskör, a NÚSZ vezérigazgatója utalt arra: egyre hatékonyabb a pótdíjak behajtása.

Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) vezérigazgatója

A bevételekről szólva Bartal Tamás elmondta, hogy az elmúlt öt évben összesen 1400 milliárd forint folyt be a költségvetésbe. Tavaly 290 milliárd forintot fizettek be a közlekedők, az idén 316 milliárdot várnak, 2022-ben pedig már a 400 milliárd forintot is elérheti a bevétel. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a NÚSZ bevétele biztosítja a forrást a magyarországi utak felújítására, karbantartására, új utak építésére. A gazdálkodás kapcsán megemlítette: a társaság folyamatosan fejlesztett, informatikai vagyona például ma már eléri a 35 milliárd forintot, Ez egyébként összekapcsolható más állami ellenőrzési rendszerekkel, például a tengelysúlyméréssel, illetve az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerrel. Bartal Tamás említést tett arról is: a rendszerüzemeltetési költségeik egyedülállóan alacsonynak számítanak Európában. A NÚSZ az értékesítést, az ellenőrzést, a szankcionálást és a fejlesztéseket a bevételek 8-9 százalékából állni tudja, míg például ugyanez az arány Horvátországban közel 40, Csehországban pedig 20 százalék. Mindennek szerepe van abban, hogy a magyar fejlesztés, a magyar modell már a világ több pontján is mintaként szolgál – tette hozzá a vezérigazgató.

Az idén 316 milliárdos bevételt vár a NÚSZ Zrt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....