buszbaleset

Percről-percre - Olasz rendőrség: eddig nem találtak műszaki meghibásodásra utaló jeleket

2017.01.23.

Az olasz rendőrség eddig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem talált arra, hogy meghibásodott volna a Veronánál múlt héten súlyos balesetet szenvedett magyar autóbusz - közölte Girolamo Lacquaniti, a veronai közúti rendőrség parancsnoka hétfőn

Girolamo Lacquaniti kijelentette, hogy a baleset utáni óráktól megállás nélkül dolgozó hatóságok "jól állnak, ami az autóbusz által megtett út részletes rekonstrukcióját illeti". Hangsúlyozta, hogy a baleset okait vizsgálva "több lehetőségen dolgoznak, de jelenleg semmilyen tárgyi bizonyíték nem utal a jármű bármilyen különösebb meghibásodására". Hozzátette, hogy az áldozatokon végzett orvosszakértői vizsgálatok célja is az, hogy a baleset körülményeiről világos válaszokat tudjanak adni a családtagoknak.
"Fényt akarunk deríteni arra, ami történt, ezt szolgálta a baleset óta eltelt három nap munkája" - mondta Girolamo Lacqaniti. Elismerte, hogy az olasz rendőrök munkájának legnehezebb része az emberi tényező, de hangsúlyozta, hogy "munkájukat hatósági személyként a lehető legnagyobb szakmai hozzáértéssel és összpontosítással végzik".

A halálos áldozatok és a válságos állapotban levő két sérült azonosítása a legsürgetőbb, de időigényes feladat is - mondta Angela Barbaglio veronai helyettes államügyész. Elmondta, hogy mind a tizenhat halálos áldozat esetében megállapítják, hogy a halált az ütközés vagy a lángok okozták-e.     Az eddigi információk szerint az autóbusz nekisodródott az autósztráda szalagkorlátjának, majd nekihajtott egy felüljáró tartófalának és kigyulladt.
Angela Barbaglio elmondta, hogy az ügyészség külső műszaki szakértőt kért fel konzulensként a kiégett autóbusz roncsának megvizsgálására. Hangsúlyozta, hogy a jármű motorja nem semmisült meg a lángokban, így információkkal szolgálhat. Az ügyész hozzátette, hogy az áldozatok azonosításának lezárása után megadják az engedélyt a halottak hazaszállítására.
Giovanna Ghirlanda, az életveszélyes állapotban lévő két magyar sérültet kezelő Borgo Trento veronai kórház orvosigazgatója az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a betegek állapota nem változott, továbbra is stabil, de válságos. A veronai kórházakban ápolt hat magyar súlyos sérültből ők ketten maradtak itt.
Az együttérzők a Római Magyar Akadémián (RMA) hétfőn és kedden egy könyvbe jegyezhetik be részvénynyilvánításaikat. Az első nap számos olasz és külföldi diplomata tett ilyen bejegyzést.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....