Peugeot

Peugeot idén is autós partnere az Armel Opera Festival-nak

2016.06.26.

Az Armel Opera Festival immár 9. alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon. A Fesztivál különleges koncepcióban megvalósított operaritkaságokat és legfőképp kortárs műveket bemutató nemzetközi operaesemény, amely egyben egy nemzetközi tehetségkutató verseny is operaénekesek számára.

A verseny keretében keresik a megfelelő hanggal és színészi tudással rendelkező művészeket, akik a különleges opera előadások főszerepeit megfelelően tudják színpadra vinni.

Az eddig bemutatott 43 opera 16 különböző országból érkezett a fesztiválra, előadásokat pedig Franciaországba, Csehországba, és idén ősszel Angliába is bemutatják.

A 2016-os Armel Opera Festival öt új produkcióját Budapesten a Nemzeti Színházban és a Thália Színházban láthatják a kalandvágyó opera- és színházrajongók, június 27. és július 2. között.

A Peugeot márka számára a kultúra támogatása mindig kiemelt szerepet töltött be, aki elkötelezett a stílus, az autóipari dizájn, a kortárs ipari formatervezés terén. Egy autómodell nemcsak a technikáról, hanem az érzelmekről, az érzelmek örökös kereséséről is szól.

A minőségi időtöltés, a tehetségek és a kultúra támogatása a Peugeot márka hitvallásához szervesen kapcsolódik. Nagy örömünkre a Peugeot kezdetektől fogva, évről évre hivatalos autós partnere az Armel Opera Festival-nak és idén sincs ez másképpen.

Előadások ajánlója:

Armel Opera Festival 2016

A hazai közönség izgatottan várja a fesztivál nyitónapján a Nemzetiben, Eötvös Péter új operájának hazai premierjét, a Senza Sangue-t, Alföldi Róbert rendezésében, amelyet a világhírű szerző Bartók Kékszakállújának párjaként mutat be az Avignon-i Grand Opera társulatával. A Budapesti előadáson a két egyfelvonásos művet a Pannon Filharmonikusok közreműködésével hallhatja a közönség.

Az Armel Opera Festival további előadásai június 29-től a Thália Színházban láthatók, köztük Astor Piazzola műve, egy szenvedélyes tangó-opera, a svájci Theater Orchester Biel előadásában, de itt lesz a Teatro Verdi di Pisa társulata is, Bruno Coli két operájával, amelyek Edgar Allen Poe novellái alapján íródtak, de izgalmas mini operákkal érkezik a Szerb Nemzeti Színház is, és nem utolsó sorban különleges előadás bemutatására készülnek a Liszt Ferenc Zeneakadémia végzős énekesei, Almási Tóth András rendezővel. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....