vasút

Plusz szerelvényeket is forgalomba állít a MÁV

2018.03.14.

- A megnövekedett forgalom miatt a MÁV több kocsival közlekedteti az InterCity vonatokat a hosszú hétvégén - március 15-én a szombati, 16-án és 17-én az ünnepnapi, március 18-án a vasárnapi közlekedési rend lesz érvényes a vasúton.

A vasúttársaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban, a március 15-i négynapos hosszú hétvégén - egy átlagos hétvéghez képest - 6 százalékkal többen vásároltak menetjegyet, akkor több mint 400 ezren szálltak vonatra és ebben az évben is hasonló forgalomra számítanak a szakemberek. A MÁV azt kéri az utasoktól, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegyeket és helyjegyeket az ünnep előtt elővételben váltsák meg.

Érdemes igénybe venni a jegyértékesítő automatákat, valamint az online vásárolható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható, 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amelyet a decemberi menetrendváltástól eddig 56 százalékkal többen váltottak meg, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban. A MÁV tájékoztatása szerint március 15-én a szombati, március 16-án és 17-én az ünnepnapi, március 18-án a vasárnapi közlekedési rend lesz érvényes a vasúton.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....