energiahatékonyság

Pofás magyar kisautó, ráadásul elektromos

2019.07.01.

Megérkezett Londonba és megkezdte a Shell Eco-marathon Europe 2019 versenyt a győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata. Vadonatúj járművüket a Mobilisben mutatták be nem sokkal az elutazás előtt.

2005-ben alakultak, azóta sikertörténetet írnak

Ők a győri csillagok – így aposztrofálta a csapatot és eddigi teljesítményüket dr. Lakatos István tanszékvezető, rámutatva az asztalon levő serlegekre, amelyeket nemzetközi versenyeken szereztek. Korábban még napelemes autókat építettek, a szabályok változásával azonban a napelemek az akkumulátoros változat felé terelték a fiúkat.

A  SZEnergy évek óta a mezőny élvonalában végez elektromos kisautójukkal, amit az évek soránfolyamatosan tökéletesítettek. Egy idő után azonban elérték a lehetséges fejlesztések határát. Ekkor fogalmazódott meg az új autó gondolata a csapatban, amivel még nagyobb energiahatékonyságot tudnának elérni – tudtuk meg a bemutatón.

Leleplezték az idei új autót.

Pusztai Zoltán csapatvezető és a győri csapat az elmúlt másfél évet az új autó tervezésének és építésének szentelte. Mind külsőben, mind belsőben jövőbe mutató megoldásokat alkalmaztak. A karosszériát úgy tervezték, hogy az a lehető legkisebb légellenállású legyen.

Csepp alakú forma

Erre a legoptimálisabb megoldás a hosszúkás, áramvonalas, csepp alakú forma, amit önhordó, szénszálas borítással alakítottak ki. Ezzel a megoldással 15 kilogramm súlyt tudtak megspórolni, és az egész autó így nem több mint 90 kilogramm. A légellenállás csökkentéséhez a kerekeket is beburkolták, ami különleges megoldásnak számít a mezőnyben, és a visszapillantó tükrök is az autó belsejében kaptak helyet. Az ergonomikus kialakítású utastérben akár 185 cm magas pilóta is elférhet.

Egy üléses autó, speciális műszerfallal.

A jármű különlegessége még az új kormánymű, ami adatok gyűjtését is lehetővé teszi a verseny alatt. A diákok akár azt is figyelemmel kísérhetik, hogy milyen kormányszögeket használ a pilóta a verseny közben. Az autón számos fémes alkatrészt lézer szinterezéssel, a kormánymű egyes elemeit pedig speciális 3D nyomtatással készítették el a diákok.

„Az utolsó napokat teszteléssel és a beállítások optimalizálásával töltjük, és már alig várjuk, hogy a versenyen, élesben is kipróbáljuk az új autót. Reményeink szerint az új konstrukcióval képesek leszünk megdönteni a saját rekordunkat” – mondta Pusztai Zoltán.

Az utcára is kimerészkedett. A Mobilis előtt érdeklődők gyűrűjében.

A Shell Eco-marathon célja, hogy kihívás elé állítsa a mérnöktudomány iránt érdeklődő fiatalokat, akiknek olyan energiahatékony járművet kell tervezniük és építeniük, amely 1 kWh energiából vagy 1 liter üzemanyagból a legtávolabb tud jutni. Idén teljesen új helyszínen, a Mercedes-Benz World pályáján 11 kört, vagyis 16 kilométert kell teljesíteniük a csapatoknak a legkevesebb energiafelhasználással.

Magyarországot a győri csapaton kívül további két magyar csapat képviseli, Őket tegnap mutattuk be, ezen a linken, ITT olvashat róluk.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..