Forma 1

Räikkönen: nem én döntöttem úgy, hogy elhagyom a Ferrarit

2018.09.14.

A 2007-ben világbajnok Kimi Räikkönen a keddi hivatalos bejelentést követően a hétvégi Forma-1-es Szingapúri Nagydíj helyszínén nyilatkozott először arról, hogy nem az ő döntése miatt távozik a Ferraritól, amellyel egyetlen vb-címét nyerte 11 évvel ezelőtt.

A 38 éves finn pilótát arról is kérdezték, hogy miért éppen a Sauber istállóban folytatja a pályafutását. - Miért ne? Megvan az oka, ez elegendő a számomra - válaszolt tömören Räikkönen, aki két évre írt alá a svájci székhelyű csapathoz, és most azt mondta, nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó istálló, amelynél az F1-ben vezet.

A finn sztár októberben lesz 39 esztendős, így ha kitölti a szerződését a Saubernél, akkor 41 évesen vonul majd vissza, s ő lesz az a versenyző, aki a legtöbb F1-es futamon rajthoz állt. A csúcstartó most a brazil Rubens Barrichello, aki 323 nagydíjon vett részt. Räikkönennek a hétvégi szingapúri GP lesz karrierje 286. F1-es viadala. - Nem érdekelnek a rekordok - mondta erre a finn pilóta, és hozzátette: tisztában van vele, hogy jövőre a mezőny egyik legjobb autójából a középmezőnybe tartozó versenygépbe kell átülnie, de ez egyáltalán nem zavarja.

- Nem sok autó van a mezőnyben, amely képes a legjobb teljesítményre, de ez mindig is így volt. Igyekszem majd a legjobb tudásom szerint teljesíteni, aztán meglátjuk, mi lesz belőle - fogalmazott. A Ferrari kedden jelentette be, hogy a szezon végén nem hosszabbít szerződést Räikkönennel, a helyére pedig szerződteti a Saubertől a tavalyi Forma-2-es bajnok, 20 éves monacói Charles Leclercet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....