MOL Racing Team

Rali-Eb: Herczig szerint reális célkitűzés a dobogó

2019.03.20.

Csütörtökön az Azori-szigeteken elkezdődik a rali Európa-bajnokság (ERC) idei szezonja, melynek Herczig Norbert és Ferencz Ramón, a MOL Racing Team párosa azzal a célkitűzéssel vág neki, hogy az év végén dobogós helyen zárjon - írja az MTI.

A korábbi négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta a molcsapat.hu oldalnak azt mondta, az Azori-szigeteken jól sikerült a tesztjük, amely a magyarországi után a második volt az új autójukkal, a VW Polo GTI R5-össel.

"A pályák között van, amin tavaly is mentünk, akad olyan, aminek az irányát változtatták meg, és lesznek teljesen új szakaszok is, de gyorsan sikerült újra megszoknunk az itteni útburkolatot, és nagyon jól képben vagyunk az egész versennyel" - nyilatkozta Herczig, aki 2018-ban az összetett hatodik helyén végzett.

A versenyző szerint több a lehetőség az idei autójukban, és csak rajtuk múlik, mennyit tudnak kihozni ebből, de mindenképpen gyorsabbnak kell lenniük, mint egy évvel ezelőtt. "Az a legnagyobb kérdés az, hogy a tavaly megszerzett tudást miként tudjuk majd a gyakorlatban kamatoztatni. A legfrissebb fejlesztésű R5-ös versenyautóval fogunk menni, azaz tényleg csak rajtunk múlik, mennyire tudjuk a versenyrutint a sebesség szolgálatába állítani" - tette hozzá a pilóta.

Herczig kiemelte, hogy az Azori-szigetek egy különösen nehéz versenyhelyszín, ahol nagy szerepe van a pályarutinnak, mert egy apró hiba is végzetes lehet. "Hogy még nehezebb legyen a helyzet, egy szakaszon kétszer megy végig a mezőny, ami alaposan igénybe veszi a pályát, így a második körben már nagyon kell figyelni, mert nemcsak hordalékkal lesz tele a pálya, hanem adott esetben nyomvonalak alakulnak ki, és előfordulhat, hogy ez megvezeti az autót" - vélekedett Herczig.

 A pilóta azt mondta, az év végén dobogón akarnak zárni, kiváló a háttér és a versenyautó, és jó az összhang a navigátorával.  "A technikai sportokban lehetetlen jósolni, de úgy gondolom, reális célkitűzés számunkra az első háromban végezni" - mondta Herczig.

Az Azori-szigeteken 15 gyorsasági szakasz és több mint 220 kilométer versenytáv vár az ERC mezőnyére. A verseny csütörtök délután kezdődik és szombat este ér véget.

Az Európa-bajnokság második versenyét május elején rendezik a Kanári-szigeteken, a nyolc állomásból álló sorozat pedig november elején Nyíregyházán, a magyar futammal fejeződik be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....