Renault Clio

Ráncfelvarrást kapott a Renault Clio

2016.06.13.

A francia kisautón csak finoman változtattak a modellfrissítés során.

A jelenlegi, negyedik generációs Renault Clio 2012 óta van piacon, és a Ford Fiesta után a második legnépszerűbb kisautónak számít Európában az eladások alapján. A kocsi külsejéhez alig nyúlt hozzá a Renault, ami nem meglepő, mivel a Clio már eddig is az egyik legstílusosabb karosszériával rendelkezett. Kapott új LED-technikájú fényszórókat, új hűtőmaszkot, amely szélesebbnek láttatja az autót, és a hátsó lökhárítóját is lecserélték.

Új színek és könnyűfém-felnik is megjelentek a kínálatban, és több lehetőség van a kocsi személyre szabására is. A változások célja, hogy a Clio jobban hasonlítson a nemrég bevezetett Mégane-ra.

Belül igényesebb anyagokkal találkozhatnak az utasok a ráncfelvarrás után, krómdíszek jelentek meg, és már háromféle infotainment rendszer közül lehet választani. Az alapmodellek R&Go rendszere csak az okostelefon tükrözésére képes, a drágább R-Link Evolution és Media Nav Evolution már saját, android-alapú kezelőfelülettel rendelkezik központi érintőképernyővel és navigációs rendszerrel.

Megjelent az extralistán a Bose hangrendszer, a tolatóradar, a tolatókamera, és a csúcsfelszereltséghez már automatikus parkolórendszer (Easy Park Assist) is kérhető.

A motorkínálat, amely 11 motor-váltó kombinációt tartalmaz, változatlanul vészelte át a modellfrissítést. Csak az jelenti az újdonságot, hogy a 110 lóerős dCi dízelhez és 120 lóerős TCe benzineshez már hatfokozatú kézi váltót is lehet rendelni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..