Forma 1

Red Bull - Renault: Fájóbb lesz a szakítás, mint elsőre gondolnánk?

2015.09.10.

Komolyabb anyagi következményei is lesznek a Red Bullra nézve a Renault-val való szakítással. Az osztrákok várhatóan fontos támogatókat veszítenek, ráadásul más pluszkiadásokkal is számolniuk kell. És ez még csak a kezdet…

Már az F1-es szaksajtó legmegbízhatóbb része is kész tényként állítja, hogy a Red Bull és a Renault útjai szétválnak az idei szezon végeztével. A két fél szerződése ugyan csak 2016 végén járt volna le, az osztrákok már hetekkel korábban jelezték, szeretnék idő előtt felbontani azt. Helmut Marko, a csapat tanácsadója ugyan még nem erősítette meg mindezt, s továbbra is meglévő kontraktusukra hivatkozott, azAuto Motor und Sport úgy tudja, a Renault szóban már ígéretet tett nekik arra, hogy áldásukat adják a szakításra.

Mivel az energiaitalosokat komoly múltjuk és eredményeik révén erős szálak kötötték össze a Renault-val, emiatt számukra a válás is jóval több lesz egyszerű motorpartnercserénél. Az istálló ugyanis minden valószínűség szerint elveszíti főtámogatóját, az Infinitit is, akikkel szintén 2016 végégi szóló megállapodást kötöttek, valamint a Renault révén állandó partnerükké vált Total üzemanyaggyártót is, amely várhatóan előbbi márkával együtt követi majd a franciákat, amennyiben saját csapatot indítanak.

Ami az Infinitit illeti, a Motorsport arról számolt be, hogy Red Bull-lal kötött szerződésükben van egy kitétel, mely szerint az autómárka csak addig szponzorálhatja az osztrákokat, amíg azok a Renault erőforrásait használják. Korábban ugyan voltak arra utaló jelek, hogy az Infiniti a Mercedes érkezése esetén is kitarthat a Red Bull mellett – lévén, az autóiparban is együttműködnek a németekkel –, ám azóta a cég vezetőségén belül is történtek változások, ráadásul az is kiderült, hogy a csillagos márka sem ad motort a riválisnak. Utóbbit már Helmut Marko tanácsadó is megerősítette. „A Mercedes-téma részünkről lezárva. Már más irányokba indultunk el” – nyilatkozta a Bildnek.

A Red Bull-Renault szakítás mindezek alapján tehát többszörös változást idézhet elő Milton Keynesben, a távozó partnerek pedig óriási lyukat hagynak majd az istálló költségvetésében is. Az Auto Motor und Sport szerint csak az Infiniti kiválásával 88 milliót veszítenek, mely várhatóan egyből a riválissá váló Renault-hoz vándorol majd. Ezen felül pedig megszűnik az a gyakorlat is, hogy a csapat gyári partnerként ingyen kapja a motorokat: amennyiben valóban a Ferrari szállít majd nekik V6-osokat, várhatóan ugyanúgy fizetniük kell érte, mint bármely más alakulatnak. Az így előállt százmillió körüli hiány pedig azzal együtt is óriási különbséget jelent majd Dietrich Mateschitzék számára, hogy az F1 bevételeiből korábbi sikereik címén továbbra is ők kapják az egyik legnagyobb hányadot.

A Ferrari csak átmeneti megoldás lehet?

A Red Bull helyzete mindezek alapján cseppet sem tűnik rózsásnak. Az anyagi szempontok mellett annak is fennáll a veszélye, hogy ki lesznek szolgáltatva egy rivális gyártónak (Ferrari), amely a motorok terén meglévő apró különbségekkel kontroll alatt tarthatja őket. Ezt hivatalosan a szabályok nem teszik lehetővé, ám a Sauber, valamint a Mercedes partnercsapatainak idei példáján is látszik, ettől még van különbség gyári és partnercsapat között: miközben a gyári csapatok Monzában már új fejlesztésű motorokat használtak, partnereiknek továbbra is a régi verziókkal kellett versenyezniük.

A motor körüli bizonytalanság ráadásul a jövő évi felkészülés szempontjából is rosszul érintheti a Red Bullt. Bár a csapat állítja, ha szükséges, megvannak az erőforrásai arra, hogy akár decemberben koncepciót váltsanak a tervezés terén, helyzetük így sem kényelmes. És minél tovább halogatja saját döntését a Renault, minél később válik hivatalossá szakításuk, a Red Bull annál később írhatja alá szerződését új partnerével –kettővel egyszerre ugyanis az angol jogszabályok értelmében nem állapodhat meg.

Az Auto Motor und Sport szerint az osztrákok ugyanakkor aligha nyugszanak bele a helyzetbe, s jó esély van arra, hogy az esetleges Ferrari-megállapodásra csupán átmeneti megoldásként tekintenek majd – hogy időt nyerjenek a hosszabb távon életképesebb megoldás előkészítéséhez: azaz az újbóli önállósodáshoz. Már csak meg kéne találniuk ennek módját. Jelenleg két lehetőség áll előttük: vagy kihasználják az AVL-lel és az Ilmorral szorosra fűzött kapcsolataikat, s belevágnak egy saját motorprojektbe; vagy meggyőznek egy új motorbeszállítót az F1-es szerepvállalásról. A velük sokszor hírbe hozott Volkswagen/Audi az elmúlt években kevés hajlandóságot mutatott erre. Álláspontjukat ugyanakkor talán némiképp megváltoztathatja, ha a kényszerhelyzetbe került Red Bull felajánlja nekik, hogy átvállalják a fejlesztés költségeinek egy tekintélyes hányadát…

(Forrás: Auto Motor und Sport, Telesport.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....