Debrecen

Rekordforgalom a debreceni repülőtéren

2018.08.07.

- Rekordforgalom volt júliusban a debreceni repülőtéren, a több mint 45 ezres utaslétszám történelmi rekordnak számít, egy hónap alatt még soha nem fordultak meg ennyiden a légikikötőben - közölte a repülőtér fejlesztési igazgatója kedden az MTI-vel.

Tamás László tájékoztatása szerint a júliusi utasforgalom 22 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit. Az év eleje óta már csaknem 250 ezer utas fordult meg a debreceni repülőtéren, ami több mint a város teljes lakossága - tette hozzá az igazgató. Elmondta azt is, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Wizz Air Londonba már heti 10, Eindhovenbe pedig heti 3 járattal, a többi úti célra pedig heti 2 járattal közlekedik a Debrecen Airportról. Európa egyetlen 5-csillagos légitársasága, a Lufthansa pedig hetente 5-ször repül március vége óta Debrecenből Münchenbe.

Az idén már nyolc európai, illetve izraeli nagyvárosba: London, Párizs, München, Milánó, Moszkva, Eindhoven, Malmö mellett Tel Avivba is van közvetlen menetrend szerinti járata Debrecennek és a kelet-magyarországi régiónak - sorolta Tamás László. Elmondta, hogy a Wizz Air év végétől már két bázisgépet fog üzemeltetni Debrecenből, és további nyolc új úti céllal bővíti a debreceni kínálatot 2018 decembertől. Ennek eredményeként Barcelona, Dortmund, Doncaster, Bázel, Milánó-Malpensa, és 2019. márciustól három mediterrán sziget, Málta, Ciprus és Palma de Mallorca is elérhető lesz a cívis város repülőteréről - jelezte a járatfejlesztési igazgató.

Az utóbbi hetek forintgyengülése tovább élénkítette a menetrend szerinti járatok beutazó forgalmát, valamint a gyenge török líra miatt rendkívül megnőtt a kereslet Törökországba egész Európából. A többi charter desztinációk is az elvárások felett teljesítenek, így szabad helyeket már csak elvétve lehet találni, azokat is csak a szeptemberi járatokon. Tamás László tájékoztatása szerint a török riviérára, Barcelonába, Zakynthosra, Hurghadaba és Burgaszba töretlen az érdeklődés, az idei túlkereslet miatt jövőre kapacitásbővítés várható ezeken az útvonalakon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére a HungaroMet Nonprofit Zrt. ..
2024.04.16
Kigyulladt egy személygépkocsi Üllésen, az Árpád dűlőre riasztották a tűzoltókat – jelentette a....
2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....