Volkswagen találkozó

Rekordgyár lett a hétvégi Volkswagen-találkozóból

2014.09.29.

A látogatók és kiállítók létszámában is minden eddigi számot felülmúlt a szombaton megrendezett VW találkozó. Ezzel egy időben az egységnyi területre jutó újdonságok és kuriózum járgányok számában is túlszárnyaltak minden várakozást a szervezők. A Magyar Postával közösen szervezett rekordkísérlet – egy helyről, egy időben feladott üdvözlő lapok – eredményére azonban még várni kell.

Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: Besenyei Gergely

A tízezret meghaladó látogatói létszám meglétének semmi sem szabott gátat a hétvégén megrendezett, harmadik Volkswagen találkozón. Mindenki örömére szolgált, hogy az időjárás kellemes volt, a vénasszonyok nyarán megszokott magasságokba emelkedett a hőmérő higanyszála, kellő tapadást biztosítva ezzel az aszfalton. A délelőtti órákban a wolfsburgi újdonságok leleplezését várta mindenki, ugyanis az előző két évben a 7-es Golf (2012) majd a Golf GTi és Variant (2013) modellek magyarországi debütálása volt a márkatalálkozó fő attrakciója. Idén a különbség annyi volt, hogy nem csupán egy vagy két főszereplője volt az említett momentumnak, hanem legalább tíz.

Képre kattintva galéria nyílik

Előző cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy micsoda verdakavalkádra számíthatunk az eseményen, azonban így, hogy testközelből láttuk a felhozatalt, valóban maradandó élményben volt részünk. A sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón Németh Balázs a Volkswagen márkaigazgatója köszöntőjét követően összefoglalta az elmúlt két év kiemelkedő részleteit, de legfőképp a számokra fókuszált. A rendezvény volumenének progresszióját szemléltető adatok önmagukért beszélnek: 2012-ben négyezer látogatója volt a mogyoródi eseménynek, tavaly már kilencezren jöttek el, az akkor még csak Golf találkozóként aposztrofált dzsemborira, így az idén megcélzott tízezres létszámmal már minden bizonnyal az év legnagyobb márkatalálkozójának számít a buli.

Németh Balázs - Volkswagen márkaigazgató

Egyébként is jellemző kis országunkra a német márka orientáltság, de a fent említett eredményekre felfigyeltek a márka németországi központjában is. Ennek köszönhetően érkezett hazánkba a márka Gran Tourismója, a Volkswagen Vision GTi. A 110 cm magas Roadster különlegessége, hogy egy számítógépes játékhoz tervezett versenyautóból vált kézzel fogható álomautóvá, és legutóbb a Wörthi-tónál megrendezett GTi találkozón volt látható. Az autó teljesítménye 503 lóerő, a pontos árát a márkaigazgató nem árulta el, azonban utalt annak nagyságrendjére, mondván, hogy a biztosítási díj alapján milliós nagyságrendben kell gondolkodni, ami persze euróban értendő.

Volkswagen Vision GTi

Leleplezésre kerültek az e-offenzíva sorozatgyártású modelljei is, melyekről nemsokára a saját tesztjeinkben is beszámolunk bővebben. Bemutatkozott a plug-in-hibrid rendszerű Golf GTE, melynek 204 lóerős és 350 Nm-es rendszer-teljesítményét másfél literes átlagfogyasztás teszi vonzóvá és nem utolsó sorban a hetedik generációs Golfnál megszokott térkínálat, megbízhatóság és az egyéb kényelmi-biztonsági asszisztensek arzenálja. A konnektorból tölthető járgány hatótávolsága 940 km, ebből elektromos üzemben (zéró emisszióval) 50 km-t autózhatunk. Az újdonság megtekintésére és kipróbálására nagy valószínűséggel lehetőség nyílik a közeljövőben, ugyanis forintosított ára is van már: 11 990 000 forintért akár haza is vihető.

A tisztán elektromos üzemű e-Golf esetében a fenti ár 700 ezerrel kevesebb, de ugyanúgy minden megvan benne, amit egy Golftól elvárunk, kivéve a káros emissziót. A kompakt elektromos népautó 115 lóerővel és 190 km-es hatótávval kelleti magát, utóbbit nagymértékben befolyásolhatja a vezetési stílus, a külső (időjárási) körülmények és a domborzati viszonyok. Hasonló a helyzet a portfolió legkisebb tagjával, az e-Up-pal. A méreteiből adódóan szerényebb teljesítményű (82 lóerő és 210 Nm) városi kisautóról elöljáróban csak annyit érdemes tudni, hogy 160 km-es hatótávja maximálisan lefedi a városi és elővárosi közlekedés során megtett napi kilométer igényünket, továbbá az 1 km-re vetített üzemanyag költsége csupán egyötöde a benzinüzemű autókénak.

A felsorolás és a premierek sora korántsem ért véget a fentiekkel. Megtekinthető volt a Németországból érkezett, 360 lóerős Golf R, valamint a hazánkban is forgalmazásra kerülő Sportsvan és Touareg GP. Utóbbi esetében a ráncfelvarrással együtt nagyobb teljesítményt és kevesebb károsanyag-kibocsátást ígérnek a gyáriak, valamint azt is megtudtuk, hogy a bevált és kedvelt 3.0 literes, V6 TDI motorhoz immár 8 fokozatú automata váltó kapcsolódik, és a belépő modell ára 14 millió forint alatt lesz.

Az új modellek sajtóbemutatóját követően egy privát tárlatot kaptak a médiát képviselő szakemberek a találkozó egyéb programjait is érdekességeit illetően. Első állomásként a hippi faluba vezettek minket, ahol a Brazíliában 1957-2013 között gyártott T2-es Transporter 1200 darabos Last Edition darabjának utolsó - szó szerint - ezerkétszázadik darabját csodálhattuk meg. A füstölővel és anekdotákkal cifrázott megemlékezés után az off-road pályán vártak bennünket a 4Motion-hajtású  Amarok-ok, ahol bárki próbára tehette a masinák és saját terepjáró képességeit.

Két részletében tér el az 56 évig gyártásban tartott elődöktől: a magnó és az USB-csatlakozó. A jelenlegi T5-nél is modernebb média egységet kapott.

A találkozó főszereplője változatlanul a Golf volt, hiszen a köré gyűlt rajongók hívták életre a nagysikerű összejövetelt az elmúlt két alkalommal is, de a központi szerep már csak azért is kijárt volna neki, mert idén ünnepli 40 éves szülinapját a modell. A boxutca mögötti parkolóban egy zsűri által kiválasztott 300 autóból álló Golf-tárlat várta az érdeklődőket, melyet 1100 darab jelöltből válogattak össze. A Hungaroring területének többi részét pedig Bogarak, Corrado-k, Passatok és Scirocco-k foglalták el, melyek között minden stílus képviselve volt.

Na, ki a király?

A programok tekintetében semlehet panasz a szervezőkre: korra, nemre és az autós megszállottság szintjére való tekintettel, mindenki számára adott volt, hogy kedvére való elfoglaltsággal töltse az ott töltött időt. Mindenféle autós parádéra jellemző színpadi, pálya- és bokszprogramokkal lehetett múlatni az időt, miközben autós felvonulás, szerelés, szakmai és nem szakmai értekezések zajlottak a Hungaroringen belül és kívül egyaránt. Egy Guinness-rekord felállításának lehetősége újfent felmerült, ezért kitelepült a Magyar Posta és a résztvevőkkel közösen az egy helyről feladott üdvözlő lapok rekordját kívánták megdönteni. Az aktuális csúcsot 2013. július 18-án regisztrálták a Utah állambéli Salt Lake City-ben, ahol 2984 darab üdvözlő lapot indítottak útra egy helyről, egységnyi idő alatt. Ennek megdöntéséhez minden adott volt a hétvégén - hely, idő, emberek, egyedi bélyeg és üdvözlő lapok – csupán a feldolgozáshoz kell még egy kis idő, és megtudjuk az eredményt.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....