Forma 1

A Renault is elárulta mikor mutatja be F1-es autóját

2017.01.07.

A mezőnyből negyedik csapatként a Renault is ismertette, mikor mutatja be 2017-es autóját. A franciák egyelőre minden ellenfelet megelőznek bemutatójuk időpontjával, egy nappal ugyanis a lista eddigi „éllovasát”, a Force Indiát is túllicitálták.

Köszönhetően annak, hogy a szabályváltozások miatt idén megváltozik az F1-es autók kinézete, a szokottnál is nagyobb érdeklődés előzi meg a bemutatókat. Talán ezért is igyekszenek a csapatok folyamatosan „megelőzni” egymást bemutatóikkal: nemrég a Mercedes „hagyta le” a Ferrarit, őket a Force India „lépte át”, most pedig a Renault kaparintotta meg a legkorábbi időpontot.

A franciák közösségi oldalukon jelentették be, hogy február 21-én leplezik le 2017-es versenygépüket, arról azonban még nem adtak tájékoztatást, hol prezentálják azt, ha egyáltalán rendeznek komolyabb „bemutatót” és nem az interneten közölnek képeket autójukról.

A tavalyi évet az istálló talpra állításával és a szakembergárda feldúsításával töltő francia istálló 2017-től már jobb eredményeket vár, igaz, egyelőre nem merik túl magasra tenni a lécet. Új pilótájuk, Nico Hülkenberg nemrég elmondta, senkinek sem szabad túl nagy előrelépést várnia a csapattól, hiszen az idei szezon is az építkezésről szól majd. Motormérnökük eközben arról beszélt, az erőforrások terén valószínűleg csak 2018-ban érik majd utol a jelenleg etalonnak számító Mercedest.

A várakozásokkal kapcsolatban a csapatvezető, Frédéric Vasseur is óvatosan nyilatkozott: „Nem lehet jósolgatni. A legutóbbi nagy szabályváltozás is komoly meglepetést hozott, hiszen a Brawn került az élre és a Toyota. A jobban szervezett csapatok mindig jobban dolgoznak, ez tény, ugyanakkor számíthatunk arra, hogy valaki előáll egy okos ötlettel” – mondta.

Ami a csapat felkészülését illeti, 2016 végén több megbízható forrás is arról írt, új üzemanyagpartnerrel erősít, a Total helyét ugyanis a British Petrol (BP) veszi át. A brit cég állítólag komoly együttműködésbe kezd majd az istállóval. Nemrég az is kiderült (ezt maga a csapat erősítette meg), hogy motortéren koncepciót váltanak – miután az eddig használttal elérték a maximumot – és több az „F1-ben még nem látott” megoldással készülnek.

(telesport.hu, renault)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....