repülő taxik

Elektromos repülő taxit fejlesztett egy német cég

2019.05.27.

A müncheni Lilium nevű startup cég a héten mutatta be ötszemélyes elektromos meghajtású repülő taxiját - írja a hirado. hu a CNN-re hivatkozva.

A prototípus első tesztrepülését május elején hajtották végre. Az applikáció alapú taxiszolgálatot a cég 2025-re tervezi több országban is elindítani – olvasható a CNN Business hírei közt.

A repülő taxi a tervek szerint háromszáz kilométert lesz képes megtenni egy óra alatt egy töltéssel, és az utasok okostelefonjukon tudják majd a fuvart megrendelni.

Remo Gerber, a vállalat kereskedelmi igazgatója azt nyilatkozta, a taxit hétköznapi utasoknak tervezték, nem csak jómódú üzletembereknek.

A Lilium még nem leplezte le, mennyibe kerül majd a szolgáltatás, de azt állítja, hasonló lesz az árfekvés, mint a hagyományos taxik esetében.

Ma egy újabb lépést tettünk afelé, hogy a városi légi közlekedést megvalósítsuk – nyilatkozta a Lilium társalapítója és vezérigazgatója, Daniel Wiegand. Egy olyan világról álmodunk, amelyben bárki elrepülhet oda, ahová csak akar, és amikor csak akar – tette hozzá.

Repülő taxin más nagy neves céges is dolgoznak – az Uber például a NASA-val társulva 2023-ra tervezi megvalósítani repülő taxis szolgáltatását, de a Boeing és a Rolls Royce is repülő autókon kísérletezik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....