NÚSZ

A részletekben a lényeg

2016.11.21.

A riasztás funkció segít a fedélzeti eszköz helyes használatában és a sorozatos bírságok elkerülésében

Tudjuk, hogy létezik, költséget nem jelent, mégsem használjuk. A HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer riasztás szolgáltatását a fuvarozók által használt gépjárművek mindössze 60 százalékában aktiválták eddig. Pedig ez a funkció azonnal figyelmeztet, ha a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. ellenőrző kamerái téves felhasználói beállítást érzékelnek az OBU-nál. A megadott adatok ellenőrzésével és pontosításával, szükség esetén egyenlegfeltöltéssel a fuvarozók elkerülhetnék a sorozatos bírságokat.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. több olyan hasznos, a felhasználók kényelmét és jogkövető magatartását segítő funkciót is bevezetett az utóbbi időben, amely segíti a fuvarozókat abban, hogy úthasználatukat minél pontosabban, tévesztések nélkül tudják bevallani, valamint annak díját megfizetni.

A riasztás funkció segíti a sorozatos bírságok elkerülését

A 2015 júliusa óta elérhető ingyenes szolgáltatás a jóhiszeműen tévesztő fuvarozókat védi: azonnal e-mail értesítést küld a regisztráció során megadott címre, ha a NÚSZ ellenőrzési rendszere jogosulatlan úthasználatot állapít meg vagy vélelmez.

A riasztás funkció a HU-GO rendszerben regisztrált felhasználók számára elérhető, akár viszonylati jegy váltásával, akár fedélzeti eszköz segítségével tesznek eleget útdíjfizetési kötelezettségüknek. A szolgáltatás alapbeállításként inaktív, azt a regisztrált felhasználóknak kell aktiválniuk a HU-GO profiljukban.

A riasztás figyelmeztethet hibásan megadott felségjelre/rendszámra, esetleg arra, hogy OBU használata esetén az észleléstől számított 30 percen belül nem érkeztek be adatok a NÚSZ rendszerébe az úthasználati jogosultságról.

Jelezheti azt is, ha az észlelés időpontjában használt útszakaszt a jármű az előírtnál alacsonyabb díjkategóriájú bevallás alapján használta, ahogyan azt is, hogy az OBU az észlelés időpontjában szerepelt az érvénytelenített fedélzeti eszközök nyilvántartásában, és a díjköteles útszakasz használatának megkezdése előtt más módon (viszonylati jegy) sem keletkezett úthasználati jogosultság.

Ha a fuvarozó jogosulatlanul használt egy díjköteles útszakaszt, ez a szolgáltatás nem változtatja meg a bírságolás rendjét. Hozzájárul azonban ahhoz, hogy ugyanazért a hibáért ne kelljen több bírságot is kifizetnie.

Időben jelez az alacsonyegyenleg-értesítés

Az alacsonyegyenleg-értesítést 2016 áprilisában vezette be a NÚSZ. Ez az ingyenes, folyószámlához rendelt szolgáltatás segít megvédeni a fuvarozót attól, hogy túlságosan lemerüljön az egyenlege, és ne tudja kiegyenlíteni a folyamatban lévő fuvar(ok) útdíját. Ha a számlán nincs elég fedezet az útdíj rendezésére, az OBU azonnal felkerül az érvénytelenített fedélzeti eszközök listájára, és a továbbiakban nem biztosít lehetőséget az úthasználat bevallására, ezzel együtt a díjköteles utak szabályszerű használatára.

A funkció aktiválásakor szabadon megválasztható, mely összegnél küldjön a rendszer értesítést. Azonban érdemes ezt úgy beállítani, hogy az úthasználónak legyen elég ideje az egyenleg feltöltésére.

Sokan 15.000 forint körüli értéken kérik az értesítést, ami például egy négytengelyes korszerű tehergépjármű (J4 kategória, A környezetvédelmi besorolás) esetén az M5-ös autópályán mindössze egy Budapest-Röszke távolság megtételére elegendő, azaz nem hagy túl nagy teret a felhasználó számára az értesítés utáni reagálásra, különösen, ha több gépkocsi is tartozik az adott folyószámlához.

A NÚSZ az ellenőrzést segíti, a rendőrség bírságol

A hazai mintegy 6745 km hosszú díjköteles úthálózaton a NÚSZ 110 fixen telepített díjellenőrző portálja és 45 mobil adatgyűjtő járműve segítségével ellenőrzi az úthasználati jogosultság meglétét a nap 24 órájában. Utóbbiakkal több mint 550 különböző helyszínen ellenőrizhet bármikor, véletlenszerűen. Emellett a társaság hatósági kitereléses ellenőrzésekhez is csatlakozik. Az útdíjszolgáltató tehát lényegében minden jogosulatlan úthasználatot lát valamilyen módon.

A jogosultság megállapítása mindig a gépjármű forgalmi rendszáma alapján, szinte valós időben történik. Jogosulatlan úthasználat esetén az adatok zárt rendszerben átadásra kerülnek a bírságot kiszabó hatóság, a rendőrség részére.

A NÚSZ és a rendőrség sem mérlegelhet

Jogosulatlan úthasználat esetén a jogszabály alapján sem a NÚSZ-nak sem az eljáró hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége: minden mulasztást kötelezően bírság követ. Ennek összegét egyrészt a jármű kategóriája (J2/J3/J4), másrészt a szabályszegés mértéke befolyásolja, az elérheti a 165.000 forintot.

Ezt azonban elkerülhetjük, ha folyamatosan figyelünk arra, hogy helyesen és pontos beállításokkal használjuk fedélzeti eszközünket. Ha pedig mégis tévesztünk, a riasztás funkció segít elkerülni a sorozatos bírságokat, csak aktiválni kell az ingyenes szolgáltatást a HU-GO profilunkban!

Bővebb információ a témában a www.hu-go.hu oldalon ITT olvasható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....