Federal Mogul

Réz nélkül is van élet – satufékkel teszteltük a Ferodo zöld betétjeit

2016.05.18.

Tesztnapokat rendezett a Belgrádhoz közeli NAVAK Vezetési Akadémia pályáján a Federal-Mogul, ahol legújabb fékbetétjeit mutatta be az autós szakújságíróknak, valamint további két busznyi magyar szakembernek. Megtapasztaltuk az új, környezetbarát – teljes nevén – Ferodo Eco-Friction® fékbetétek teljesítményét, megismertük, mit tud a korábbinál jóval kevesebb káros anyagot tartalmazó keverék.

A gyakorlati megtapasztalás egyszerű volt, mint a faék, először a korábbi, hagyományos betétekkel fékeztük 100 km/órás tempóról állóra az autót háromszor egymás után, majd ugyanezt az új fékbetétekkel. Az automata váltós hatos Volkswagen Golfokban a 81 kW-os dízel motor dolgozott, de nem ez, hanem a fékfelkészítés – bejáratás – volt a lényeg. A két tökéletesen egyforma autón alacsony pedálnyomással végeztek több mint 200 fékezést, így beállt a rendszer. A szervezők a fékpedál megnyomásának pillanatától az autó teljes megállásáig mérték a jármű sebességét és a megtett fékutat.


A képre kattintva galéria nyílik.

Többször is elmondták, hogy a lényeg a lehető legdurvább fékezés, ne féljünk attól, hogy eltörik a pedál. Valóban nem tört el, de azért emlékezetes volt, hogy először milyen későn szólt ránk a jobb egyben helyet foglaló szakember, hogy fék! Amikor már olyan közel voltak a keresztben sorakozó műanyag bóják, hogy attól lehetett tartani, tarolni fogunk. Nem taroltunk, s a következő próbánál inkább arra ügyeltünk, hogy padlógázzal minél hamarabb elérjük a százas tempót, így hamarabb jött a fékparancs. Egy-egy hűtőkört természetesen azért beiktattak a szervezők, nehogy túlmelegedjenek a fékek és rontsák az eredményeket.

A tesztelési adatokat egy speciális szoftverrel letöltötték, majd a Federal-Mogul Motorparts technikusainak bevonásával közösen kiértékeltük. Ám mielőtt ezt elárulnánk, megosztunk valamennyit abból az „információtengerből”, amelyben részünk volt az elméleti felkészítésen.


A Federal-Mogul az egyik első fékrendszergyártó, mely alacsony réztartalmú vagy rézmentes súrlódási megoldást alkalmazó fékbetéteket kínál. A Ferodo Eco-Friction®-t 2014-ben a Daimler vezette be a piacon eredeti felszerelésként, az új Mercedes-Benz C-osztályon. A csillagos márkát követően a másik prémiumgyártó, az Audi, majd a Fiat-Chrysler is a Ferodo környezetbarát fékbetét mellett döntött. És a Renault is „barátkozik” már vele – tudtuk meg következő nagy potenciális vásárlót. Természetesen nincs két külön gépsor, az utángyártott is pontosan az a minőség, mint a gyári beszerelésű – az utóbbi aránya egyébként már 80 százalék.

A réz a fékbetétek egyik kulcsfontosságú alkotóeleme, növeli a fékek tartósságát, csökkenti a zajszintet és a fékek remegését, továbbá az üzemi hőmérséklet széles tartományában stabil marad. Az Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában használt alacsony acéltartalmú fékbetétekben a réz a fékbetét tömegének 5-20%-át teszi ki.


A képre kattintva galéria nyílik.

Az ügyben az USA a legszigorúbb, egyes államainak jogszabályai a réz felhasználásának fokozatos megszüntetését írják elő – a réz ugyanis kihathat a víz oxigénszintjére. 2021-re a réztartalmat a fékbetét össztömegének kevesebb mint 5%-ára korlátozták, mely értéket fokozatosan 0,5% alá kell majd csökkenteni 2025-re.

A réz hasznos és sokoldalú, nem helyettesíthető könnyen, egyetlen anyaggal. A Federal-Mogul öt éve tesztel, a cél teljesítmény terén kötött lehető legkisebb kompromisszum. Az eddig talált legjobb receptúra 30 különböző anyagot tartalmaz, mai Ferodo Eco-Friction® termékcsalád többféle fémszulfidot, ásványi anyagot, kopóanyagot, rostot, kerámiarészecskét és bizonyos grafittípusokat használ a rezet tartalmazó fékbetétekkel azonos kopási és súrlódási jellemzők eléréséhez.

A fékberendezések súrlódó anyagainak értékelési szempontjai három kategóriába sorolhatók be: teljesítmény, komfortérzet és tartósság. A teljesítmény azokra a jellemzőkre utal – fékerő, jelentős hőtűrés, kopásállóság –, amelyek leginkább a sportos vezetést kedvelő vevőket érdekelhetik. A komfort azokra a tulajdonságokra utal, amelyek a könnyű vezethetőséget, például a csendes működést biztosítják. A tartósság – fékbetétek és féktárcsák kopásának csökkentése, felnik tisztasága, stb. –, a jármű karbantartása szempontjából nagyon fontos, a gazdaságos üzemeltetést segíti.


Néhány példa a teszteléshez használt legfontosabb útvonalakra:

- Grossglockner, egy osztrák hegyi útvonal, amelyet a főbb európai autógyártók használnak az alpesi lejtőkön történő ereszkedés közbeni fékteljesítmény, magas hőmérsékletekkel szembeni tűrőképesség és a hosszan tartó igénybevétel vizsgálatára;
– Sestriere, egy, a Fiat-Chrysler által használt tesztpálya, a komfortérzet (zajhatás) és a fékkopás vizsgálatára;
– Mojácar, egy andalúziai fennsíkon kialakított tesztpálya, ahol főként a száraz és meleg környezeti feltételek melletti fékteljesítményt vizsgálják;
– a Porsche tulajdonában levő zárt tesztpálya Nardò-ban, ahol a nagy sebességű teszteket végzik.

Valójában a fékrendszer nagyon széles hőmérsékleti tartományban – 0° C-tól 600° C feletti értékekig – képes üzemelni, teljesítményét ugyanakkor a teljes hőmérsékleti skálán garantálni kell. Egy új fékbetétnél akár 1 vagy 2 évet is igénybe vehet, hogy a gyártó által megkövetelt összes típusvizsgálaton sikeresen megfeleljen a termék, egy-egy konkrét vizsgálat néha hetekig is eltarthat.


A képre kattintva galéria nyílik.

A gyakorlati eredmények kiértékelése, vagyis a kétszer három satufék a százról nullára ennél jóval kevesebb időt vett igénybe. Azt már az előadásból megtudtuk, hogy a versenytársaknál jobban teljesít a Ferodo új fékbetétje, s ebben nincs is okunk kételkedni – független tesztközpontok hozták ki győztesnek.

A tíz szakújságíró átlagos fékútja 90 km/órás tempóról állóra 37,4, illetve 37,19 méter volt, az utóbbi az új fékbetéttel. A 21 centi nem sok, különösen úgy, hogy az utolsó 21 centiméteren már nagyon kicsi a sebesség, sokkal fontosabb az, hogy ez a környezetbarát megoldás eredménye. A kiértékelés legnagyobb meglepetése az volt, hogy a legkisebb fékutat a régi betéttel sikerült produkálnia valakinek, 35,9 méterrel, míg az újjal a legjobb eredmény 36,42 méter volt.


Ez két dolgot mutat, egyrészt, nem dolgozták meg az eredményeinket, másrészt, a zöldebb és biztonságosabb szlogent úgy lehet finomítani, hogy zöldebb és semmivel sem gyengébb. Ettől persze sok más tulajdonságban jobb az új megoldás a réginél – higgyük el, a Mercedes és az Audi is megnézte, mielőtt környezetbarát fékpofa mellett döntött. A független tesztelő, a MIRA (Egyesült Királyság) eredményei is ezt erősítik meg: egy hatos Golffal 10 százalékkal csökkent a fékút 100 kilométer/óráról nullára történő fékezéskor. Amikor ezt 115 kilométerről hajtották végre, még jobb eredményt, 17 százalékos fékútcsökkenést értek el a legjobb versenytárshoz képest. A Renault Captur modellnél ugyanez 10, illetve 15 százalékos különbség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....