Forma 1

Ricciardo: A Red Bull még favorit is lehet!

2017.12.22.

A Red Bull akár a 2018-as világbajnokság favoritja is lehet, ha ellenben az idei szezonnal, már az év elején fel tudja venni a versenyt az ellenfelekkel – jelentette ki a csapat ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo, aki továbbra is lenyűgözőnek tartja az idény végén bemutatott feltámadást.

Bár a 2017-es szabályváltozások papíron feküdtek az istállónak (éppen ezért többen titkos esélyesnek tartották őket), a bikások döcögősen kezdték az évet, miután gondjaik akadtak a pályán és a szélcsatornában szerzett adatok egyeztetésével. Miután ezt a problémát megoldották, folyamatosan javult autójuk teljesítménye; olyannyira, hogy az év végén már győzelmeket is szereztek.



Ekkor a csapat vezetői már azt is megkockáztatták, az ő karosszériájuk a legjobb a mezőnyben. Ebből kiindulva (és abból, hogy 2018-ban szinte alig változnak a technikai szabályok) sokan úgy érzik, formájukat átmentve, hosszú évek után végre ismét bajnokesélyesek lehetnek. Így van ezzel a csapat ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo is. - Idén egészen egyszerűen bal lábbal keltünk – jegyezte meg frappánsan a kezdés kapcsán.

- A fejlesztési ütemünk azonban elképesztő volt. Remélem, 2018-ban már jobb lábbal kelünk, jobb formában leszünk, és akkor már beszélhetünk arról, hogy mi leszünk a favoritok. Más lett volna, ha most is a Ferrari és a Mercedes szintjén kezdünk, hiszen a fejlesztéseink jól működtek. Most azonban lekéstük a vonatot. Gyanítom, a választott irányról kiderült, hogy mégsem helyes – magyarázta.



- Minden fejlesztés egy bizonyos aerodinamikai konfiguráció felé ment, és kiderült, hogy ezzel rossz irányba haladunk. A teszteken láthattuk, hogy az autónk eléggé alapverzió volt. Persze a kinézet nem minden, de ez is mutatta, hogy a teljesítmény nem volt megfelelő. Rossz irányba indultunk, és emiatt az első néhány verseny idején egy spirálba kerültünk. Végül azonban sikerült visszavágnunk – hangsúlyozta az ötszörös futamgyőztes.Végül ismét kiemelte, csapatának „valószínűleg” bajnokesélyes autója lehetett volna, ha jó formában kezdi az évet. „Ott lehettünk volna a küzdelemben, egészen a legvégéig. Az év elején sajnos a karosszériánk nem volt olyan jó, mint lehetett volna. A motor és a karosszéria sem volt jó. De sokat fejlődtünk, szóval ismét az a helyzet, hogy a dolgok inkább a motoron múlnak” – zárta gondolatát.

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....