alkatrész

Robbanás a hamis alkatrészek piacán

2016.06.15.

Mindent hamisítanak, miért pont az autószektor úszná meg a kalózok támadásait.

Hamis darabok, megsemmisítés előtt                                                        A szerző felvételei

Globális veszély

Olcsón, okosban trikót, vagy mobilt venni legfeljebb a felhasználónak veszteség, hamisított autóalkatrész esetében ez már közlekedésbiztonsági kockázat, és nem csak a jármű tulajdonosának.

Márpedig egyre nő a veszély, mert a folyamat felgyorsult, a globális piacon robbanásszerűen megnőtt a hamisítványok száma: az Európában lefoglalt áruk 85 százaléka ázsiai eredetű, tavaly világszerte 460 milliárd dollárnyi hamisított terméket forgalmaztak, ebből 110 milliárd dollár jutott el Európába. A régióban különösen magas az illegális termékek aránya, Magyarországon viszont sokkal komolyabb és hatékonyabb a harc, és azt lehet mondani, hogy a Nemzeti Adó-,és Vámhivatal a térségben a legkövetkezetesebb az ellenőrzésben és a lefoglalásban.

Polcz Attila ezredes, a NAV rendészeti szakfőigazgatója az Autószektornak elmondta, hogy óriási a a különbség a hamis és az eredeti termékek ára között, ezért nő is folyamatosan a kalózáruk behozatala. Az eladónak és vevőnek is anonimitást biztosító online kereskedelemben az eredetileg kétmillió forintos diagnosztika műszer és szoftver kalózváltozata 30-40 ezer forintért beszerezhető

Földön, vízen, levegőben többezer tétel érkezik naponta: tavaly 110 alkalommal foglaltak le hamis diagnosztikai termékeket mintegy 150 millió Ft értékben, az idei első negyedévben már negyvenmilliónál tartanak. Az EU 608/2013-as rendelete szerint a vámhatóság lefoglalhatja és megsemmisítheti hamis darabokat. Ezt olykor nyilvánosan is megteszik.

Nyilvános megsemmisítés

A lefoglalt áruk szállítása után a megsemmisítés sem kevésbé fontos, mert szakszerűen és csak a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően szabad végezni: ilyen a Mü-Gu Ócsai úti telephelye, ahol Hamisítás Elleni Világnapon szelektálás után darálták apróra a hamis alkatrészeket, diagnosztika műszereket és autókulcsokat. Ez apró tétel és könnyű rutinfeladat a Müller-Guttenbrunn csoport soroksári telephelyének, ahol évente százezer tonnányi autót, hűtőgépet és egyéb hulladékot dolgoznak fel, tájékoztatott Hoffmann Nándor ügyvezető.

A NAV szakemberei által összegyűjtött termékek között szinte valamennyi autómárka szerepelt: volt a konténerekben Audi, BMW, Citroën, Mercedes, Opel, Peugeot VW jelvényes kulcs, sárvédő, keréktárcsa és diagnosztikai műszer, valamint keréktárcsa és karosszériaelem.

Kedvező irány

"Örömmel vettük tudomásul, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal 2016. február 20-val kiadott éves Ellenőrzési tervében kiemelt ellenőrzési feladatként jelölte meg a szerzői jogvédelemhez kapcsolódó jogsértő cselekmények felderítését, valamint a hamisítás elleni fellépést és a hamis termékek lefoglalását, továbbá az ellenőrizendő főbb tevékenységi körök közé sorolta a gépjármű és motorkerékpár kereskedelmi és gépjármű javítási tevékenységet,"  nyilatkozta Marótiné Koczur Györgyi JAF elnök, aki arról is tájékoztatott, hogy hamisítják a gépjármű diagnosztikai műszereket és ingyenesen hozzáférhetővé teszik az illegális járműipari szoftvereket, adatbázisokat. Hamisítják a levegő-és olajszűrőket, az olajat, a járművek fékberendezéseket és alkatrészeket, a fényszórókat, a tengelykapcsolót, a gyújtógyertyákat és karosszéria elemeket.

Nem minden hamis, ami utánzat

Nem számít hamisnak a jogtulajdonossal történt megállapodás keretében utángyártott alkatrész, erről is a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének elnöke beszélt. A hamisításon a szellemi tulajdonjogok megsértésének valamennyi formáját érteni kell, függetlenül attól, hogy a szerzői jogvédelem, illetve az iparjogvédelmi oltalom melyik formájáról van szó, vagy hogy polgári jogi, vagy büntetőjogi jogsértésről beszélünk, nyomatékosította Marótiné Koczur Györgyi. A fekete gazdaság szereplői által mutyiban elvégzett autójavítás, és a hamisított diagnosztikai műszerekkel, illegális szoftverekkel történt hibakeresés, valamint az ellenőrizetlen forrásból származó alkatrészekkel szerelt járművek komoly veszélyt jelentenek a közúti közlekedés biztonságára. Az online boltok is elősegítik a hamisítványok burjánzását, hiszen ezek a webáruházak sok esetben mind az eladónak, mind a vásárlónak névtelenséget és büntetlenséget biztosítanak.

Veszélyes alkatrészek

Szakmai becslések szerint az évi ezermilliárd forintos forgalmú autójavító ágazatban 400 millió forintnyi realizálódik feketén. A beépített több mint félmilliárd forintnyi alkatrész harmada lehet hamis, tájékoztatta hírportálunkat Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke is, aki szerint nagy baj, hogy ma Magyarországon senki nem vizsgálja, hogy egy közúti balesetet megelőzően ki szerelte az autót, az adott műhely rendelkezett e a törvény által előírt engedélyekkel. Senki nem nézi, hogy mikor milyen alkatrészek voltak az adott gépjárműben kicserélve, senki nem követi végig a beszerelt alkatrészek beszerzési útvonalát, mint ahogy azt sem, hogy a beszerelt alkatrészek megfeleltek-e a hatályos jogszabályok által előírt feltételeknek, és ekkor még nem beszéltünk a szerelést végzők szakmai felkészültségéről, a szerelés technológiák, utasítások betartásáról.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke - középen - régóta küzd a fekete gazdaság kifehérítésén.

A JAF álláspontja szerint nemcsak az követ el bűncselekményt közúti közlekedés biztonsága ellen aki a közutakat eltorlaszolja, aki akadályokat épít, közlekedési táblákat távolít el, vagy erőszakot alkalmaz a gépjármű vezetője ellen, hanem az is aki tudatosan hamisított alkatrészeket forgalmaz, aki hamisított diagnosztikai műszerekkel illegális járműtechnikai szoftverek segítségével szerel autókat. Aki fillérekért árulja az interneten a használt, lopott, esetleg biztosítási káresemények következtében megsemmisítésre váró primer alkatrészeket, olyanokat, mint például a légzsák, vagy az övfeszítő.

JAF tagok

A Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének tagjai: Mercedes-Benz Hungária Kft, Porsche Hungária (Audi, Seat, Škoda, Volkswagen), Opel Southeast Europe, Magyar Suzuki, Citroen Automobil Import, Peugeot Automobil Import, Toyota Central Europe, Robert Bosch kft, Delphi DS. Ltd, Würth Szereléstechnika Kft, DAT Magyarország, Maróti Könyvkereskedés és Könyviadó Kft, Inter Cars Hungária kft, Autonet Import Mo. Kft.

Marótiné, Koczur Györgyi JAF elnök a NAV szakembereivel harcol a jogtisztaságért

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....